Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1. szám - N. Horváth Béla: József Attila és a Szép Szó
N. Horváth béla • József Attila és a Szép Szó 63 némely megállapításához. „A társadalom elvesztette régi eszméletét” - írja a költő, s a fogalomhasználattal azt a tudatossággal épített társadalmi állapotot jelzi, amely „minden emberinek foglalatául szolgált”, s amely nem volt kirekesztő. A felvilágosodás eszméi, az egyenlőség, a szabadság írják le ezt az idealizált és ésszerűként jellemzett társadalomállapotot, amelynek jelen korbeli változata a „schisofrénia korképét mutatja”. Igaza van Lengyel Andrásnak, az Egyéniség és valóság 1932-es társadalomanalízisére ismerhetünk rá, ám akkor - Reich módjára - a társadalmi színtű analízist ajánlotta megoldásként. Most viszont az öntudat, a tudatosság jelöli ki azt a megoldási módot, amely a társadalmi anomáliát, a zűrzavart orvosolja. „A modern zsarnokság, a modern elnyomás ellen küzdünk a modern, maga-magát fegyelmező, rendbefoglaló szabadságért.” - olvasható aktualizált stratégiaként az a liberális alaptétel, amely a zsarnokság és a szabadság univerzáléinak szembeállítására épül. Ugyanakkor érdemes felfigyelni a szabadság ilyen korlátozására („maga-magát fegyelmező”), amely némiképp ellentmond az egyén individuális autonómiájának és a marxi „felismert szükségletre” alapozódva fogalmazódik meg a vágyott társadalmi rend alapképlete. József Attila sajátos liberalizmusa, rend és szabadságértelmezése már „kész volt” az előfizetési felhívás programja előtt. Az 1935 végére datált Május az utcára lépő nép képével, - „hogy végzetét betöltse” - nyilvánvalóan egy május elsejei munkástüntetés képét idézi, rendkívüli módon eltávolítva a valóságtól, patetizálva, idealizálva: S az aranyba vont ég alatt,- mert beköszönt az ünnep - a szabadság sétára megy. Hős népe ágat lenget, s ő kézenfogva vezeti szép gyermekét, a rendet! A szabadságot köszöntő, ágat lengető „hős nép” (némi biblikus áthallással) a munkásság, aki a szabadságnak a népe, tehát szoros lényegi kötelék fűzi ahhoz. Szabadság és rend viszonyát pedig a szülő-gyermek kapcsolat érzékelteti. Nem vitatható némi nosztalgikus történelemszemlélet, amikor még a munkásság történelmi szerepébe vetett hit élt a költőben, hogy a szabadság határozza meg történelmi létét. A szabadságból születő rend annak vonásait is őrzi, tehát szabadságlényegű, s nem pedig a hatalom, az erőszak - légyen az marxista vagy konzervatív szellemiségű - formálja meg. Ez a legfőbb érték ebben a vágyott, s idealizálva is a munkásság szemére hányt, meg nem valósult rendben.
