Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 1. szám - Pomogáts Béla: A komp helyzetében

Pomogáts Béla • A komp helyzetében 51 és mozgalmak dialógusa. Ennek a zavarnak vagyunk szenvedő tanúi a jelen magyar irodalmát nyomon követve is. A modernek (posztmodernek) szívesen beszélnek arról, hogy az irodalom ha­gyományos realista vagy klasszicista formái végkép kiüresedtek, és legfeljebb tö­­megkulurális termékek létrehozására valók, a hagyományok hívei pedig kedvtelve hivatkoznak arra, hogy a posztmodern irodalom vagy a neoavantgárd megszakította minden kapcsolatát a valósággal és az értelemmel, és legfeljebb egy belterjes, kicsiny irodalmi szekta életidegen beszédmódja, „madárnyelve” lett. A hagyományos és a modernista írásmód élesen elvált egymástól, és úgy tetszik, lassanként megszűnnek a kölcsönös megértés szemléleti és szemantikai alapjai. Az iméntiekben vázolt négy (Szekfű Gyula vagy Németh László gondolatme­netére is utaló) ellentét (és természetesen még jónéhány antinómia),tartja egymás­sal versengő vonzásában a magyar kulturális életet, kulturális politikát és kulturális identitást. Vagyis tartósítja vagy éppen újra konstituálja azt a „komp-országi” létet, amelyről éppen száz esztendeje Ady Endre beszélt. Mi, mai magyar írástudók ma­gunk is egy ilyen: kelet és nyugat, a magas kultúra és a minden korábbinál hitványabb popularitás, az újító szándék és a hagyományőrzés között hánykolódó imaginárius „kompon” létezünk és próbálunk eleget tenni feladatainknak. Talán itt volna az ideje megint, mint Kisfaludy Károly és Vörösmarty Mihály, mint Petőfi Sándor és Arany János, mint Ady Endre és Babits Mihály, mint Illyés Gyula és Németh László idejében a magyar irodalmi kultúra nagy emancipációs küzdelmének, mondhatnám, némi pá­tosszal, egy új szellemi „szabadságharcnak”, szemben a pártpolitikával, a kulturális elaljasodással, a morális közönnyel. De nem folytatom: látleletet akartam felvenni, nem lázítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom