Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 1. szám - Pomogáts Béla: A komp helyzetében
46 Űj Dunatáj • 2006. március orientációja vagy a század negyedik évtizedében szerveződő reformmozgalmak - a liberálisok, a népiek, a katolikusok, a protestánsok, a erdélyiek és így tovább, a kései Nyugat és a Szép Szó, a Válasz, a Vigilia és az Erdélyi Helikon tábora, és olyan politikusok, írók és gondolkodók, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre, Illyés Gyula, Németh László, Sík Sándor, Makkai Sándor és Csécsy Imre - sok irányba ható modernizációs elképzelései; nos, ezek a törekvések és mozgalmak teremtették meg azt a hagyományt és szellemi stratégiát, amelyre a jelen ellentmondások és feszültségek között vergődő magyar társadalmában és kultúrájában figyelnünk kellene. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy hasonló stratégiai és önszemléleti ellentmondások szinte minden közép- és kelet-európai nemzetnél kimutathatók, nemcsak a régió kisnépeinél: a lengyeleknél, cseheknél, szlovákoknál, szerbeknél és horvátoknál, hanem a régió és az egész kontinens sorsát nagyban meghatározó, egymással nem egyszer hatalmi vetélkedésbe kerülő németeknél és oroszoknál is. Annak idején Három nemzedék című, nagyhatású könyvének kibővített, 1934-es második kiadásában Szekfű Gyula úgy látta, hogy a Trianon utáni Magyarország társadalmát és közéletét öt nehezen feloldható feszültség, ahogy ő nevezte: antinómia határozta meg. Ezeket a „antinómiákat” akár úgy is tekintetjük, mint az Ady által meghatározott „komp-országi” lét vonatkozási pontjait. Közöttük hányódott, belső nyugalmat nem találva a magyar nemzeti identitás. Mik voltak ezek a Szekfű Gyula által megjelölt antinómiák? Ilyennek látta „a nagybirtokos-mezőgazdasági munkás; katolikus-protestáns; zsidóság-magyarság; öregek-állástalan fiatalok; trianoni magyarság-leszakadt magyarság” ellentétpárját, és ezeknek az ellentétpároknak a révén elemezte a földkérdést, a felekezeti kérdést, a zsidóság és a kapitalizmus kérdését, a nemzedékproblémát és a leszakadt magyarság helyzetét. Véleménye szerint az utódállamok szorításában vergődő és súlyos szociális válságokkal küzdő magyarság kívánatos nemzeti egységét csak akkor lehet létrehozni, ha ezeket az antinómiákat sikerül feloldani. „Ez öt antinómiának mindegyike - hangoztatta - sürgősen követeli a megoldást akkor, ha nemzetünk számára nem forradalmi katasztrófákat, hanem nyugodt evolúciót és nemzeti Egységet óhajtunk.” Szekfű gondolatmenete nyomán, sok tekintetben ezzel vitázva vizsgálta újra Németh László 1934-es A magyar élet antinómiái című tanulmányában a magyar társadalmat megosztó ellentmondásokat. Antinómiáknak ő is azokat a feszültségkeltő konfliktusokat nevezte, amelyek mintegy meghatározták a Trianon utáni (a két világháború közötti) magyar társadalom viszonyait. „Azok a kérdések - jelentette ki -, amelyeket Szekfű a magyar élet antinómiáinak nevez, egyben nagyon hasonlítanak a Kant antinómiáihoz: előttük is csak kétségbeesni vagy nekigyürkőzni lehet. Életünk
