Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)
2006 / 2-3. szám - Nagy Janka Teodóra: Nagy Janka Teodóra recenziói (Hogy ne csupán térkép legyen a táj...; A szociális gondoskodás hagyományai a bukovinai székelyek körében; Kajtár István: Bevezetés a jogi kultúrtörténetbe; Lukács László-Ambrus Lajos-L.Simon László: édes szőlő, tüzes bor/süsse Weintraub, feueriger Wein)
Nagy Janka Teodóra • ??? 87 faluközösség - bár tevőleg nem segítette az árva gyermeket, hiszen nem volt gyűjtés számára, jótékonykodás - folyamatosan figyelemmel kísérte sorsának alakulását. Az elöljáróság részéről a jogi ügyleteivel kapcsolatos teendőket a közgyám látta el. Ha az árva gyermeknek nem volt olyan rokona aki befogadja, vagy a félárva gyermek őt nevelő szülője olyan szegény volt, hogy nem tudta eltartani, a gyermeket - idős koruk támaszát látva benne - gyakran örökbe fogadta egy községbeli gazdag vagy gyermektelen házaspár. Ennek azonban feltétele volt, hogy az árva, félárva gyermek egészséges legyen. S e helyzetben a nemzetiség sem számított. Egyik visszaemlékezőnk dédnagyapja egy ukrán gyermeket fogadott örökbe hasonló céllal. Idős korában a fiú gondoskodott róla, s halálát követően örökölt is utána. Ha meghalt az árva gyermek, ugyanúgy temették el, mint azt, akinek éltek a szülei. Először a templomba vitték, a pap elmondta a misét, s a gyermekhalottat a fiatalok - általában hatan - a vállukra vett koporsóban kivitték a temetőbe, a koporsó szélére pedig kendőből lobogót kötöttek. Míg Hadikfalván nem volt nagyszámú árva illetve félárva gyermek, addig Bácskában megemelkedett, Magyarországra érve pedig - elsősorban a hadikligeti férfiak elhurcolását és legyilkolását követően - hirtelen megnőtt a számuk. A törvénytelen gyermeket, aki nem házassági kapcsolatból született, illetve aki házasságban született ugyan, de nyilvánvaló volt, hogy nem a fronton harcoló, vagy 7 hónapra Moldvába elszegődött férj az apa, bitangnak nevezték. Születhetett olyan leánytól, aki gazdagabb birtokosnál volt cseléd, s „botra esett”, vagy olyan falubeli legénytől, aki elismerte a gyermeket, esetleg később el is vette a lányt. Volt olyan megesett leány, aki egyedül nevelte fel a gyermeket, és soha nem ment férjhez, de olyan is akadt, akinek bár volt „bitangja”, mégis férjhez ment. Ilyenkor az ura akár örökbe is fogadhatta a gyermeket, aki így örökölhetett utána. Gyakoribb volt azonban, hogy az anya vagy annak családja nevelte a törvénytelen gyermeket. Ha az apa elismerte a gyermeket, nem az anya nevét kellett hordania, hanem „az apa adta a nevét”. Ez azonban nem jelentette azt, hogy fizetnie is kellett utána. Annak, aki leányfejjel szült, a haját hátra kellett fésülnie, és nem köthetett szalagot bele, csak cipőfűzőt. A templomban pedig hátul kellett állnia. A „bitang” gyermeket is megkeresztelték, de tisztességes lánynak nem illett elvállalni a keresztanyaságot a falubeliek közül. Ilyenkor általában a rokonságból választottak keresztszülőket. A gyermekek, ha megtudták, csúfolták a törvénytelen gyermekeket, de ahogy múlt az idő, a faluközösség teljes jogú tagjaivá váltak. A magas csecsemő- és gyermekhalandóság miatt Hadikfalván nem beszélhetünk a tartósan beteg gyermekekről gondoskodás formáiról. A 6-10 közötti gyermekszám is annak tudomásulvételét jelenti, hogy a gyermeket „Isten adta és Isten elvette”.
