Új Dunatáj, 2006 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2006 / 2-3. szám - Agárdi Péter: Fejtő Ferenc és a József Attila-centenárium

Agárdi Péter • Fejtő Ferenc és a József Attila-centenárium 51 őrizte József Attila számára tiszta, méltóságos s egyszersmind játékos csengését, s azt hiszem, ebben lehet meghatározni bátor realizmusa és elmét őrlő tudatossága mellett költészetének, mondhatnám, mindörökre érvényes erkölcsi jelentőségét.”63 Egy hosszabb munka rövidített változata. Köszönöm Tverdota Györgynek és Sziklai Lászlónak a tanulmányom véglegesítéséhez nyújtott segítségüket. Jegyzetek 1 A Fejtő Ferenc 1945 előtti József Attila-képét s egész irodalomszemléletét 30 évvel ezelőtt folyóiratokban publikálni kezdett kutatásaim kísérelték meg bemutatni, amelyekből könyv is született: Agárdi Péter: Értékrend és kritika. Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években. Bp., Gondolat, 1982. A könyv „folytatása” a József Attila és Fejtő Ferenc pályája szempontjából is jelentős szociáldemokrata politikusról: Kortársunk, Mónus Illés. Metszet az 1930-as évek magyar szellemi életéből. Bp., Gondolat, 1992. Újabb Fejtő-írásaim korábbi gyűjteményes kötetemben olvashatók: Torlódó múlt. József Attila és kortársai. Bp., T-TWINS, 1995., továbbá: Az avantgardista pátriárka. Fejtő Ferenc 95. születésnapjára. Népszava 2004. augusztus 28. Szép Szó melléklet 3. p. 2 Borda László: József Attila a XXI. század kezdetén. Kézirat, egyetemi diplomadolgozat, Pécs, PTE FEEK, 2006.; Eger­vári Dóra: A százéves költő. Hogyan látjuk József Attilát a bulvársajtóban, az interneten és a hétköznapi életben. Kéz­iratos egyetemi dolgozat, Pécs, PTE FEEK, 2006.; Hegyi Gyula: „Jogállamban a pénz a fegyver:” Népszava 2005. április 9. 19. p.; Lengyel András: Megújulás vagy deformáció és bomlás. A József Attila-irodalom áttekintése. Holmi 2005. 4. sz. 474-493. p.; A Mindentudás Egyeteme Klub 2006. május 26-i kerekasztal-beszélgetése. Résztvevők: Bókay Antal, Tverdota György, Veres András; vitavezető: Rényi András, http://origo.hu/mindentudasegyeteme/eloadasok.html; Tverdota György: Minden, ami volt, van". A József Attila-emlékév krónikája. Élet és Irodalom 2006. január 27. 6., 10. p.; Tverdota György: „Szeressétek őt!” Francia kritikusok József Attiláról. Élet és Irodalom 2006. április 7.28. p.; Tver­dota György előadása a József Attila-kutatás újabb eredményeiről a TIT Kossuth Klubjában 2005. május 6-án; Tverdota György előadása az évforduló kulturális összképéről a József Attila Társaság közgyűlésén 2006. március 31-én; Veres András: Mindenhová és sehová. Eörsi Sarolta interjúja. Magyar Narancs 2005. január 27. 8-9. p. - A magam „előzete­se”: Agárdi Péter: Rátekint-e József Attilára pártfogón e század? Eszmélet 65. sz., 2005. nyár 19-51. p., in: Agárdi Péter: A magyar kultúra és média a XXI. század elején. Pécs, PTE FEEK, 2005.235-264. p. 3 FülöpErnő: A mű-e vagy a hatás? Korunk 1934.9. sz. 691-692. p. A korabeli Fejtő-kritikákat az 1. sz. jegyzetben em­lített első könyvem részletesen elemezte, a továbbiakban nem is hivatkozom rá. 4 Fejtő Ferenc: József Attila, a Szép és a Jó Szó mestere. Tanulmányok (1934-2004). Tverdota György előszavával. Bp., Holnap, 2005. 5 Fülöp Ernő: József Attila költészete. Korunk 1935.2. sz. 116-123. p. 6 Dávidházi Péter: Hunyt mesterünk. Arany János kritikusi öröksége. Bp., Argumentum, 1992.45. p. 7 Fejtő Ferenc: József Attila költészete. Szép Szó 1938. január-február, 21. sz. VI. kötet 68-89. p. 8 Veres András: A kései korszak verstípusairól. Magyar Tudomány, 2005.11. sz. 1415-1430. p.; uő: A József Attila-kutatás dilemmái. In: Prágai Tamás (szerk.): „Mint gondolatjel, vízszintes a tested". Tanulmányok József Attiláról. Bp., Kor­­társ-Mindentudás Egyeteme, 2005.59-84., és 205-214. p. 9 A Mindentudás Egyeteme Klub 2006. május 26-i kerekasztal-beszélgetése. Résztvevők: Bókay Antal, Tverdota György, Veres András; vitavezető: Rényi András, http://origo.hu/mindentudasegyeteme/eloadasok.html 10 Fejtő Ferenc: József Attila, az útmutató. Szocializmus 1947.2-4. sz. 114-124. és 5. sz. 214-221. p. Önálló füzetben: Bp., Népszava, [1948] 32 p. és Újvidék 1953.92 p. 11 Fejtő, Francois: Mémoires. De Budapest á Paris. Paris, Calmann-Lévy, 1986. Magyarul: Budapesttől Párizsig. Emlé­keim. Bp„ Magvető, 1989. 12 Fejtő Ferenc: József Attiláról. Látóhatár 1955. 3. sz. 148-155. p.; ugyanő: József Attila és a „Szép Szó”. Irodalmi Újság 1962. február 15.2. p. 13 Medvetánc 1986.2-3. sz. 287-292. p. 14 Hegyi Béla-Tarján Magda (szerk.): József Attila és a Szép Szó. Bev.: Szabolcsi Miklós. Bp., Lapkiadó Vállalat, 1987. 17-19. p. 15 Bozóki András (szerk.): A Szép Szó 1936-1939. Utószó: Agárdi Péter. Bp., Kossuth-Magvető, 1987. 16 Irodalomtörténet 1983.1. sz. 107-138. p. 17 In: Huszár Tibor: Beszélgetések. Bp., Magvető, 1984. 33-61. p. 18 Kritika 1986. 8. sz. 5-14. p. 19 Fejtő Ferenc: Megjegyzések Agárdi Péter könyvéhez. Irodalomtörténet 1986. 3. sz. 700-704. p.

Next

/
Oldalképek
Tartalom