Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 3. szám - N. Horváth Béla: Baka István és Szekszárd
84 ÜJ DUNATÁJ • 2005. SZEPTEMBER megütközés idéződik szövegszerűen, de a valóságból épült irracionális képek (elgurult Nap, csontlovak, holtak csillagrendje) jelzik a végső vereséget. Ez a vers is beleillik Baka szerepverseinek rendjébe. A lírai én itt is elszemélytelenedik, mint a maszkos Yorick-vesekben, ám a beszélő stilizált vallomása mégis nagyon is személyes. Oly módon egyéni, hogy minden olvasó számára átélhető, mert a lét ilyen tragikus torzulása, a végtelen humánumban élő személyiség és annak gyarló testi corpusa olyan ellentmondás, amelyre minden ember előbb vagy utóbb ráébred. Baka István gondolati lírája és bámulatos képiséggel építkező versnyelve hozzásegít e tapasztalat saját élményi fedezet híján való megértéséhez is. Baka István szekszárdi költő, mégha költészete nem is ebben a városban élt életszakaszában teljesedett ki. A nevét viselő versmondó egyesület, s az emlékére rendezett versmondó versenyek őrzik emlékét. Amint utolsó, testamentáló vesei egyikében kérte, írta: „Jó volna lenni még talán de mit is tegyek ha nem lehet a szótáradba írj be s néha lapozz föl engem és leszek” (Csak szavak)
