Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Kabdebó Lóránt: A nyugati gondolkozás "hézagai"-ról (József Attila: "Költőnk és Kora")
90 Új Dunatáj • 2005. március József Attila az 1934 nyarán publikált Eszmélet című versében még tudatosan a kauzális gondolkozás határhelyzetének dialogikus megélését vezeti fel, jelölve a külső és belső világ egyszerre megélésének útját: „Nappal hold kél bennem s ha kinn van / az éj - egy nap süt idebent”.; de egyben ugyanennek poétikai érvényét még meg is kérdőjelezve: „ügyeskedhet, nem fog a macska / egyszerre kint s bent egeret”. Ennek következtében azzal az antinómiával találkozik, amellyel Schrödinger gondolatmenetét követve is találkozhatok: „Hérakleitosz tudja, hogy az álomban és éber állapotban tett érzékelések között önmagukban nincs különbség. A valóság egyetlen kritériuma a közösség. Ennek alapján konstruáljuk meg a reális külső világot. Minden tudatszféra részben átfedi egymást - nem éppen ennek tulajdonképpeni értelmében, ez lehetetlen, hanem olyan testi reakciók és közlések révén, amelyek megértését kölcsönösen megtanultuk. A tudatok közös része alkotja a valamennyiünk számára közös világot [...] Aki az utóbbit nem ismeri el [...] bolond; vagy úgy cselekszik és beszél, mint egy alvó; mert az álomban elfordul az ébren levők közös világától a saját álomvilága felé”16. Ebből következően felvetődhet a kérdés: ha Énünk maga a világkép, azonos az egésszel, és ezért nem lehet annak része, akkor hogyan magyarázható, hogy a tudat-Ének száma nagy, a világ viszont csak egyetlen. A „tudatok közös része” („die Überschneidung der Bewusstseine“) hogyan alkotja a „valamennyiünk számára közös világot” („die allen gemeinsame Welt“)? Hogyan lehet, hogy a részleges tudattartományok tartalmai részben fedik egymást, és aki hallucinációit vagy álomképeit összetéveszti a valósággal, őrültnek nevezzük? Ez az a pont, ahol természettudós gondolkozás és poétikai cselekvés keresztezi egymást: az egymást fedő tudattartományok kommunikációja nyelvi eszközzel történik. A kérdés a nyelvi meghatározottság kérdését is felveti: „a tudatszférák kérlelhetetlen elkülönültsége, egymástól való teljes és kifürkészhetetlen kizártsága következtében pillanatnyi kételyünket fejeztük ki, vajon egyáltalában képesek leszünk-e valaha határozottan állítani, hogy tapasztalataink különböző áramainak egy része (az a rész, amelyet »külsőnek« nevezünk) hasonló, sőt csaknem azonos. De mihelyt rájövünk, hogy e pont tekintetében megvan a megértés lehetősége, s hogy a rendelkezésünkre álló nyelvekben szerencsére megvannak a megértéshez szükséges eszközeink is, rögtön hajlamosak vagyunk a megértés pontossági fokának túlbecsülésére és az elkerülhetetlen korlátokról való elfeledkezésre”17. A kauzális gondolkozás elfeledkezik a korlátokról és csak a „külső” („external”) tapasztalatok („experience”) „hasonló, sőt csaknem azonos” („similar, indeed almost identical”) mezőiről vesz tudomást és kirekeszti „az egymástól való teljes és kifürkészhetetlen kizártság” („their total and
