Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Valachi Anna: "Romlott kölkökre leltél pszichoanalízisben" - nyomozás József Attilával saját élettörténete után
76 Űj Dunatáj • 2005. március Sokat gyötrődött a kezelés első időszakában, mert le kellett győznie magában az elfojtott élményekkel szembeni belső ellenállást. Később azonban mind több konkrét kép elevenedett meg a régmúltból, s az intenzíven újraélt emlékeket költőként hasznosította. Egyre szenvedélyesebben ragaszkodott az orvos előtti kitárulkozásokhoz, mert rájött: a drámai időutazások nemcsak önismeretét, hanem költői eszköztárát is egyedülálló módon gazdagítják. Sokat mesélt erről később régi szerelmének, Vágó Mártának, aki fölidézte egy beszélgetésüket: „Addig nem voltak konkrét emlékeid? - kérdeztem csodálkozva. - Nem, talán utáltam is sok mindenre visszagondolni, azért...- Nagyot sóhajtott. - Eleinte sokat sírtam az analízisben, mikor lassan jöttek az emlékek. .. Akkor a részletek elmosódottak voltak - mondta elgondolkozva - nem voltak képeim - megrázta a fejét, szemét kimeresztette. - Nem is tudom, hogy írtam volna tovább, mi lett volna akkor?”19 Alapvetően megváltozott a költő viszonya saját élettörténetéhez is: a kiismerhetetlen jövő helyett egyre inkább a homályba vesző, de a racionálisan föltérképezhetőnek látszó múlt foglalkoztatta. Rá kellett jönnie: kizárólag akarati úton az ember nem képes megváltani magát. A vágyott sorscsere csak akkor lehetséges, ha megismeri és racionális irányba tereli befolyásolhatatlannak tetsző ösztönkésztetéseit. Valósággal nyomozott egykori önmaga után: „fölkereste ifjúságát”, s képzeletben újraélte szüleihez, illetve a hiányzó eredetit pótló „apaimágókhoz” - a mestereihez, orvosához és barátaihoz - fűződő viszonyát. Rapaport doktor pácienseként mindenekelőtt jogos bűntudatával akart elszámolni. Tudni akarta, miért követhette el - és természetesen: hogyan tehetné jóvá- a Babits Mihály elleni, megbocsáthatatlan támadást, a durva hangú „tárgyi kritikai tanulmány” közzétételét. Az a tény, hogy 1932 októberében már képes volt arra, hogy „barátságos cselekedetként” verseket küldjön a Nyugat megbántott költő-szerkesztőjének, három hónap múlva nyomorát lefestve segélyt kérjen tőle, majd udvarias köszönőlevelében, tudományos okfejtés kíséretében bocsánatot kérjen a régi sértésért- tulajdonképpen arra vall, hogy ebben a vonatkozásban eredményes volt a terápia. Orvosa azonban nem így vélekedett, és 1933 januárjában beszüntette a kezelését, mondván: „Nem tudok segíteni magán, Attila! Fogja fel ezt úgy, mint egy természeti csapást!”20 Hogy mire vonatkozott pontosan a diagnózis, Rapaport doktor nem fejtette ki - utólag azonban - miután utolsó orvosa a tudathasadás stigmájával megbélyegezte - azzal magyarázta döntését, hogy a lappangó skizofrénia jeleit fedezte föl a költőben, ezért nem kezelte tovább.21 Mindazonáltal József Attila ezután is kényszerítő szükségét érezte az önismereti célú lélekelemzésnek. Világszemléletét is áthatotta a látható és a láthatatlan tudattartomány víziója, mely költészetének és társadalombölcseletének szemléleti alapja lett.
