Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Tverdota György: Tömeg
54 Új Dunatáj • 2005. március nám föl a figyelmet. Egy futballmeccsen résztvevő nézőről sem indokolt azt állítani, hogy a mérkőzést „látványként szemléli”, noha státusza elvileg a passzív tanúé. Angyalosi álláspontja még két szempontból késztet vitára. Kisebb mértékben azért, mert - gondoljunk bármit is a Tömeg művészi értékéről, az bizonyos, hogy a Tüntetés nem tartozik a József Attila-életmű csúcsteljesítményei, sőt, még emlékezetes darabjai közé sem. Érdekessége merőben filológiai, a szaktudományra korlátozódó: a vele való foglalkozás létjogosultságát éppen az adja, hogy a Tömeg előzményeként tartjuk számon. Angyalosi erről az értékbeli különbségről nem feledkezik meg, hiszen azt mondja, hogy „a teljes én-feloldás - igaz, csak részben sikeres - kísérlete” a vers. Egy alkotónak a vázlatai, fogalmazványai, verscsírái, töredékei, kevésbé sikerült darabjai között mindig sokkal könnyebb találni rendhagyó vagy annak tűnő, a költő által kész műveiben magára vállalt normától elütő produktumokat. Ezekbe belekapaszkodni lehetséges, de nagyon csalóka eredményekhez vezethet. Egy költő értékét reprezentatív darabjain kell lemérni, még akkor is, ha emiatt az adott művész értékrendünkben könnyűnek találtatik. A Tömeg című verset pedig nagyságrendekkel tartom érvényesebbnek, mint a Tüntetést. Nagyobb probléma Angyalosi álláspontjával az, hogy a Tüntetést csak nagyonnagyon erőszakoltan lehet korszerűbbnek tekinteni, mint a Tömeget. Ki lehet éppen indulni abból, s ez különösen a nyolcvanas évek közepén, a posztmodern voltaképpeni megjelenése előtt, a neoavantgárd még létező presztízse idején volt érthető illúzió, hogy az avantgárd irodalmi termékek eleve korszerűbbek a rájuk következő irodalmi neoklasszicizmus darabjainál. Ezzel szemben a Tömeg poétikája felől nézve a kassákos, expresszionista modorban fogalmazott Tüntetés mérhetetlenül avultnak hat. Ilyeneket 1924-ben már Kassák sem írt volna le. Ráadásul a versből szinte ordít a korábbi évek Kassákjának hatása. Ha nem is epigonizmussal, de legalábbis eredetietlenséggel vádolható a vers szerzője. A Tömeg ezzel szemben téveszthetetlenül József Attila-vers. Egy fontos dologra azonban Angyalosi tanulmánya kétségkívül felhívja a figyelmet. Arra ugyanis, hogy a Tömeg versszubjektuma megszilárdult én-képlet, az ő szavával élve: „a tudat lámpásától átvilágított és átvilágítható, egyetlen központi mag köré rendeződő, úgynevezett szubsztanciális szubjektum, amely képes arra, hogy a rajta kívül eső világot önmagába integrálja”. Nem jelent ez kevesebbet, mint hogy 1930-ban József Attila költészetében egy éles kontúrokkal körvonalazott, rendteremtő és világában rendet tartó költői én tevékenykedik. Ezt a lírai ént Horváth János Petőfi-elemzése segítségével írhatjuk körül. Amit Horváth Petőfiről állított, átvihetjük József Attila politikai költészetére is. Erről szólva a cselekvést kell középpontba
