Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Műmelléklet: Cyránski Mária szobrászművész
modalitást ad nekik. Ismételjük át ezen a ponton az eredeti verset, majd játsszunk el a gondolattal mind a négy mondat esetén! „Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis! Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis.” Nézzük először a nyitó mondatot nyersen, írásjel nélkül: Mért legyek én tisztességes Megállapítjuk, hogy három mondatvégi írásjelünk van, s ebből a felkiáltójel háromfunkciós. Megállapítjuk, hogy írásjeleink messze nem csak tagolnak, hanem értelmeznek is. Megállapítjuk, hogy a nyitó mondat leginkább kérdő mondat lehet; itt a mozgáslehetőség kicsi. Elképzelhető a kérdő helyébe egy hetyke felkiáltó mondat is, vagy a kérdés és felkiáltás provokatív, vállrándító kombinációja. Csak ne nőjön túl az írásjel a szövegen! Oly kevés a jel, a szó, s abból is oly sokszoros az ismétlés, olyan fokú a sűrítés, hogy veszélyes volna írásjel-kombinációval feszíteni. Már a szóismétlések száma is - az alapszavak számához viszonyítva - borotvaélre keríti a versnyelvet. Többet nem bír el - érezzük -, akár Ady egyik legtöbbet ismétlő rövid versében, A magyar Messiásokban. Maradjon tehát a kérdőjel; nincs igazi alternatívája! Ha - merész hetykeséggel mi is - úgy hagyjuk az első mondatot, ahogy a költő választotta, abban a nyomatékosságra, dacos indulatra a kérdőjel nem, csak az „én” aláhúzása, kiemelése fog utalni. E névmás behelyezése emeli ki a mondatot a hétköznapok csendes dilemmáiból. A második mondat (Kiterítenek úgyis) végére felkiáltójel és pont egyaránt mehetne (s megy is majd: egyik az első, másik a második mondat, az elismételt végére). A kérdőjel kitehető ugyan, s ad is egy értelmet a mondatnak, de ez az új értelem meszszire vezet az első mondat kérdőjelesként elfogadott modalitásától, az abban a modalitásban kifejeződő tartalomtól. Ha kérdőjeles lenne a második versmondatunk, a gondolkodás a továbbiakban nem (nem csak) a tisztességen folyna, hanem a transzcendencián, a halál utáni lét dilemmáján, egy esetleges reményen túli reményen. A kérdőjelet elvetjük, mert más irányt ad a versnek, kibillenti (nem sokszorozza, nem sűríti) tartalmait. „Kiterítenek úgyis!” „Úgyis kiterítenek!” - elgondolkodunk még a szórenden is: felkiáltó, vádló, rikoltó és sikoltó, dacos, visszavágó/rávágó ez a szórend, felbontva a hétköznapit. A „kiterítenek” szó a mai fiatalok számára nem biztos, hogy azonosítható. Aki nem ismeri e régi szép szavunk jelentését (Arany János Tetemre hívásából: „Ott letevék a hűs palotán”; de ezt jelentheti A varró leányok fordulata is: „... jőjetek el/ Ma csak halott-látni...”), de érzékeli szépségét és másodlagos rétegeit - arra gondolhat, hogy a világ végez a vers beszélőjével, hogy fennáll az elpusztíttatás kockázata, a mások általi meggyötörtetés: a „kiterítenek” ezt jelentené. De nem a fekete halált, s ami utána jön: „Nagyon messze és egészen közel/ a kőasztalon feküdt valaki. (...) Kivilá-5
