Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Műmelléklet: Cyránski Mária szobrászművész
Két közismert, sokat idézett József Attila-szövegről szeretnék szólni e rövid írásban, azt remélve, hogy a grammatika útján leltem bennük valami olyast, mely még feltárandó, feltárható. Az 1936 november-decemberében írott Két hexameter és az 1937 június elejére valószínűsített Csak az olvassa... kezdetű, cím nélküli üzenetről van szó. Mindkettőn azonosítható a Tandori Dezső által trouvaille-nak nevezett karaktervonás1, ha nem „telitalálat, bravúr, diadalmas nagy eredmény” (a trouvaille szótári jelentései) a két kis költemény a maga teljes terjedelmében. Kaland, „10-es kör” (hogy utóbbi éveim szellemi útitársát, Hajnóczy Pétert emeljem ide egy megfogalmazás erejéig; ő szerette volt ezt a kifejezést használni, mikor úgy érezte, valami hibátlanul jó került ki a keze alól). „A telitalálat: utakat tár. Átjárókat. Egészen más régiókba. Nem egyszerűen szemléletessé tesz. Meg sem marad fogalmi mivoltában.”2 Ilyen a „tigris”. Ilyen a „szelíd őz”. Ilyen a pont a Két hexameter végén. Tandori Dezső a József Attila-újraolvasóban megjelent cikkében formai és tartalmi touvaille-t egyaránt elkülönít, s mint írja, rá a formai „kaland” jobban hat. (Mit ért „formán”? Hagyva a szőrszálhasogatást, vegyük az általa választott egyik példát: a Hazám 5. szonettjének „cs”-összehangzói - a munkás által „kicsikart” bér, mely elmegy „fröccsre, hogy csináljon ricsajt”.) De említ Tandori tartalmi telitalálatokat is, s a sor az ő nyomán haladva folytatható. Tartalmi trouvaille-ként mint „sokak által kiemelt”, „már-már standard értékű” kép a „tigris és a szelíd őz” is ott szerepel Tandori példái közt, de említhetné a semmiben hajózó mindentudó jóst is; említhetné az igemód kideríthetetlenségét a Csak az olvassa... alapigéjében; vagy az írásjeleket a Két hexameter negyedik mondata végén. Ezekről a szövegvonásokról fog szólni dolgozatunk. (Alexa Károly, ugyancsak Hajnóczy Péter kapcsán3, A vese-szörpöt elemezve / biológiai-anatómiai vonatkozások! életre kelő szervek, együttesükből kiváló, önálló létre kapó testdarabok, József Attilánál is: „A semmi ágán ül szivem” a Reménytelenül első darabjában; „Éltető, friss nedvek/ nagy-eres húsomba...”; „könnyes bölcsességtől” hályogosult, árok árnyékolta szem a Száradok, törődöm... kezdetű versben/ hívja fel a figyelmet a „grammatikai aprómunka” hasznos voltára ott, ahol a jelentés megközelíthetetlennek tűnik.) Bizonyosan ilyesmire gondol Tandori Dezső is, mikor a következőket idézi: „Kiknek adtam a boldogot, Alvó arcukról, éjjelente, Mint a viharba került lepke, Elrántatnak a mosolyok.” 2
