Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 1. szám - JÓZSEF ATTILA-VERSEK (ANGOL NYELVEN)-ZOLLMAN PÉTER FORDÍTÁSAI - Bókay Antal: Szerelem analitika
Bókay Antal • Szerelem analitika - József Attila 1928-BAN 41 a beteljesedés helyett a végzetes beteljesületlenséget jelzi, a vággyal, élettel szemben a vágy megszűnését, a halált, a pozitívval szemben a negatívot. A kenderkötél, ellentétben a klárisokkal nehéz, durva anyag és nem vehető egykönnyen le. Egyszerre kivégzés és öngyilkosság is lehet a kép értelme. Egy allegorizáló, asszociáló értelemben a két sor szólhat a vágy megkötöttségéről, a kielégülés fojtogató lehetetlenségéről is. Az első sor klárisok képét tovább szövő képi logika fenntartása mellett lényeges az ellentét: az alapvető forma a felületen könnyedén fekvő apró tárgy. Itt a 7-8. sorban az általános forma megtartása mellett megváltoznak a hangsúlyok és arányok. Maga a test, itt a nyak a domináns. A nyak ugyan az elején is szó szerint kimondatik, de ott sokkal inkább testfelület, ott a dísz nyugvó helye. Itt a nyak felfelé álló keskeny testrészt mivolta hangsúlyos, amelyet szorít, fojtogat a dísztelen kötél. A nyak itt nem hely, hanem esemény, valami, amivel történik valami. A férfitest képében könnyen észrevehető a fallikus vonatkozás dominanciája, az erők, harcok játéka, az agresszivitás jelenléte. Fontos annak a kutatásnak a megfigyelése, amit József Attila a férfi és női princípium kapcsán folytat: a korábbi gyöngy göröngy ellentét tér itt vissza. A nő könnyed díszbe van vonva, a férfi súlyos, durva kötélbe, agresszív, a halálhoz kapcsoló kényszerbe fogott. Semmi prózai okot sem kapunk a férfi és női sors ilyen ellentmondására, valami kozmikus, fantasztikus indok lehet az, ami útjába áll a vágynak és elmúlás felé nyit irányt. A lány nem ellenkezik, sőt a klárisokkal, az aranyövvel egyenest csábít, mégsem nyílik meg az út a könnyed boldogsághoz, a szerelem beteljesedéséhez. A lány a szó szoros értelmében csak passzívan „van”, ő a csillogó tó tükre, a hideg, fehér hó puhasága és az ezüstös hold fénye. Centrum, de nem olyan, amiből kifele futnak a hatások, az indítékok, a sugarak, hanem sokkal inkább belezuhan, felé fut minden, olyan centrum, amely végtelen és amely mélység, egyfajta myse en abyme, amelyben, mint a vágy-anyag abszolút sűrűségű pontjában, eltűnik a férfi minden önálló lét-lehetősége, eltűnik vágya, elnémul poétikus asszociációja. A lányról igazából semmit se tudunk, nincs neve, nincs akarata, nincs karaktere, minden megfogható értesülés az általa birtokolt, vágyat felkeltő, csábító tárgyakról (öv, klárisok) szól, mintegy bennük artikulálódik ez a minden és semmi. Az első kettős szakasz minden képe zárt rendszert alkot: kör és középpont, te és én. A vers második felének két szakasza már minden tekintetben másként szerkesztett. A „te” csak a vers közepére helyezett két sorban jelenik meg, mintegy fordulópontja így a versnek, talán pont sajátos férfi-vágyából, létének múlandóságából történik meg az a váltás, változás, amely a második részt jellemzi. A kenderköteles férfi-sors lenne a tengely amelyen a vágy létformája, a nőiség realizálásának lehető
