Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Cseke Péter: József Attila és a kolozsvári Jancsó-fivérek
52 Új Dunatáj • 2005. december csekély töredéke foglalkozik a magyar társadalmi kérdésekkel, s az is megelégszik az elméletivel. A többség beéri a napilapok kürtölte tájékoztatással és tömegmeggyőződéssel. Mindenképpen végzetes ez! Hiszen a társadalmi kérdésekkel való foglalkozás nem jobb- vagy baloldali érdek, hanem a magyarság egyetemes, történelmi érdeke. És ennek gyújtópontjában áll a magyar parasztság. De a regösjáró, a falunéző nem szabad hogy regényes vágyakat tápláljon! Legyen politika nélkül való tudományos és erkölcsi gyarapodás! Majd azután politizáljunk, ha tudjuk már, hogy miről van szó, ha lelkünk ismét a néptől való lesz, ha megtanultuk a néptől a népet!”32 A költő nem azt állította, amivel e szöveg kapcsán ideológiai ellenfelei csakhamar megvádolták a „narodnyik” József Attilát, hogy az értelmiségi pályára készülő fiataloknak csak a néptől szabad tanulniuk.33 Egy bekezdéssel lejjebb ugyanis Kodályt és Dosztojevszkijt idézi, hogy rámutathasson a néplélektől elszakító kozmopolita neveltetés ártalmaira. „Fel ne nőjön többé olyan nemzedék - hangsúlyozta -, amelyre Kodály Zoltán újfent elmondhassa: »A magyar intelligencia előbb eljutott Párizsba, mint a magyar faluba.«[...] A magyar faluban nincsenek Collegium Hungaricumok, tegyétek azzá mindegyiket!”34 A József Attila-szakirodalomból egyértelműen kiderül, hogy a költő a magyar műveltségteremtés bartóki-kodályi útját követte, ismerte gyűjtéseiket és idevágó tanulmányaikat, különösképpen pedig a székely népköltészet archaikus rétegeit. „Volt olyan kijelentése is - olvasható Fábián Dániel visszaemlékezésében -, hogy a legnagyobb költő sem tudja a népköltészet egyszerűségét, tökéletességét, tartalmi és formai egységét olyan egyetemes értékűvé fejleszteni, mint a népköltészet. Ezért nagy magyar költő csak az lehet, aki a néptől tanul. Különösen rámutatott arra, hogy népköltészetünk egyszerű képbeszéde szintén eredeti magyar sajátság. Ha nem lett volna az európai költészetben szimbolista irány, a magyaroknál feltétlenül megszületett volna. Attila szerint Ady Endrében vált testté, teljesen magyarrá és egyetemes művészi alkotássá a magyar szimbólum- és népnyelv.”35 Ebben az összefüggésben értelmezhető a röpirat befejezésének másnapján - 1930. június 16-án - Dsidának írt levél is, amelyben bejelenti: régi vágya, hogy szétnézzen Erdélyben. „Igazán fáj a szívem, hogy Bécset és Párizst, bár újságot árulván, megjárhattam, de fajtám távolabbi rétjei felé út még nem adatik.” Nem futó látogatásra készült, hanem több hónapi „körülnézésre”. Akkor már ismerte Szentimrei méltatásait az Erdélyi Helikonból, Jancsó Béla reflexióit az Erdélyi Fiatalok hasábjairól. Fábián Dánieltől tudhatta, hogy mind Szentimrei, mind Jancsó Béla szeretettel várja. Szentimrei Fiatal magyarok címmel írt az Új Magyar Föld első számáról, s benne kiemelten József Attiláról: „Illyés Gyula, József Attila, Lakatos Péter Pál és Erdélyi József versei néha már túl is járnak az ígéret határán, és örvendetesen kész értékeket
