Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Alföldy Jenő: "Az Isten itt állt a hátam mögött..." Még egyszer József Attila istensejtelméről
Alföldy Jenő • „Isten itt állt a hátam mögött...’ 39 akart gyúrni szavakból, amikor azt írta, hogy „Külön világot alkotok magam”. Az ő orbis creativusa akkor is „a legszebben lobog” majd, ha a végső igazság óráján megméretnek a kozmosz dolgai. Az Úrénál jobb világ létrehozatala az emberiség hivatása, hiszen az Úr kiűzte az édenből ősszüleinket, akiknek arcuk verejtékével kellett gondoskodniuk magukról és gyermekeikről. Az Úr voltaképp arra késztette ivadékaiban Ádámot, amikor nagyravágyásáért megbüntette, hogy múlja fölül őt a teremtésben, s még nagyralátóbb legyen, mint amikor megízlelte a tudás gyümölcsét. Az utolsó töredékek közt található az Édesanyám, egyetlen, drága... kezdetű hat sor. Ez nem csupán a zsoltáros versek gyönyörű sorozatának betetőzése, hanem a József Attilára (mint minden forradalmárra) eredendően jellemző hübrisz és az Istenhez megtérő alázat csodálatos egysége, mely gömbvillámhoz hasonlóan őrzi látszólagos nyugalmában a rendkívüli feszültséget. Itt mondja ki, hogy a fájdalom és a boldogság (értsd: az üdvösség) egy és ugyanaz. És itt mondja ki azt is, hogy Istent alkotok, aminél istenkísértőbbet nem mondhatna. Ennek ára, hogy szívem szenved (ismételten utal arra, hogy a megismerés legfőbb útja a szenvedés), de a teremtés műveletét visszaadja az Úrnak: hogy teremtsen mennyet, mármint az Isten. Mert a menny, a megbocsátás és az üdvözülés hona hiányzik, s a költő a maga alkotta Istentől épp ennek a létrehívását várja. Isten mégis a legfőbb jó - a költő hozzá szeretne méltó lenni: hogy jó legyek - írja bűntudatosan. Van itt valami szent révületre valló illogikusság. Végső vágya az, hogy utánad menjek (az édesanyának, a halálba), de közben az Istenülésnél nem adja alább. Nem lehetne ilyen nagyralátó, ha nem maradt volna meg jóvátehetetlenül gyereknek. A Fiú mennybemenetele, az Atya és az Anya meglelése egyetlen mozzanatban válik valóra. A középkori Mária-siralmak és a népi imádságok hangnemében szóló vers égi viszonylatban rekonstruálja és megszenteli a Családot, amelyet a költő egész életében hiányolt. Jegyzetek 1. A Szép Szó Szerkesztői üzeneté ben (1936. április) idézőjelben írja magáról, hogy „hitetlen materialista”, arra utalva, hogy nem ő vallja magát hitetlen materialistának, hanem vitapartnere tartja annak. A hit fogalmát úgy kezeli, hogy nem csak a vallásos hitet, hanem az erkölcsi meggyőződést érti rajta, hasonlóan, mint Nagy László, amikor így ír a Kiviszi át a szerelmet című versében: „Dúlt hiteknek kicsoda állít / káromkodásból katedrálist?” József Attila így világítja meg, miben hisz: „Marx azt írja: a vallás az emberi lényeg megvalósítása - képzeletben, mert e földi siralomvölgyében, (melynek katonai térképe az osztályok, népek, fajok, nemek és nemzedékek elnyomását tünteti föl), az emberek nem fejthetik ki igazi mivoltukat, s mert nem fejthetik ki, nem is eszmélhetnek rá közvetlenül. Látja, ilyen »hitetlen« alapon hihetek én az összes vallásokban, az Önében is, anélkül, hogy ellentmondásba kerülnék magammal s az értelem megvetésével önmagamat és Önt lebecsülném.” Ennek alapján annyit biztosan megállapíthatunk József Attila és a hit viszonyáról, hogy minden vallásban az emberiség közös tudáskincsének szerves részét látja. Ez tökéletesen egybevág a vele egy időben működő C. G. Jung (és más pszichológusok, művelődéstörténészek, antropológusok, fizikusok, művészek és filozófusok) gondolkodásával, akik az ember megismerésének alapvető területét látják a vallásokban. Az atomfizika nagy fölfedezései nemcsak utópisztikus (technicista) reményeket oltottak a költőbe, mint ahogy a Levegőt! című nagy vers is tanúsítja, hanem Istenhez is közelebb vitték. Hatásuk átsugárzott a filozófiára is, és
