Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 4. szám - Tverdota György: József Attiláról 2005-ben (Az emlékév eseményei, eredményei)

20 Új Dunatáj • 2005. december egyik olyan termése, amely hathatósan fog hozzájárulni a József Attiláról alkotott ké­pünk továbbfejlődéséhez. Ha hinnék az előbb említett radikális módszertani szkep­szisnek, akkor bizony nem ajánlhatnám szíves figyelmükbe ezt a kiadványt. Arra a kérdésre ugyanis, hogy fontos-e ismerni és tekintetbe venni József Attila értekező prózáját, gondolkodói teljesítményét, ha költészetét mélyebben akarjuk megérteni, Lengyel András egyértelmű „igen”-nel válaszol. Mivel nem osztom azt a felfogást, hogy az eszmetörténeti megközelítés téves eredményhez vezet, ezért Lengyel András válaszával tökéletesen egyet értek. Pedig Lengyel igazán nem vádolható azzal, hogy kerülné a velem való polémiát, olyannyira, hogy Előszavában egyenesen azzal csitítja magát, hogy „valamiféle ellen-»Tverdotát« írni butaság lett volna”. A vele folytatott viták azonban jó, előre vivő eszmecserék. Kötetében egyetlen érdektelen tanulmány sincs. Minden írás, szóljon az az abszolútum problémájáról, az exisztencia fogalmá­ról, az „önlét” terminusról, a „narodnyik” József Attiláról, megannyi ponton tovább lép a gondolkodó József Attila megértésében, ami minden poetológiai szigornál kö­zelebb visz a költői életmű problematikájához. És ez csak egy példa az emlékévben megjelent számos kitűnő értelmezés között, amelyek igazi kiértékelésére legkoráb­ban alighanem jövőre kerülhet majd sor. Annak a nemzedéknek vagyok a tagja, amelyiknek elementáris élménye a hat­vanas-hetvenes években a József Attila költészetével való megismerkedés volt. Sokan vagyunk pedagógusok, akik kötelességünknek érezzük továbbadni a költő ismeretét és szeretetét a fiatalabb nemzedékek számára. József Attila utóéletének további ala­kulása ennek az átörökítésnek a sikerén múlik. Az emlékév adta egyszeri lehetőség kiaknázása érdekében már a múlt év júniusában összetett országos iskolai versenyt hirdettünk általános és középiskolások számára, amely versmondást, zenei, képző­­művészeti versengést, vetélkedőket, tanulmányírói versenyt foglalt magába. A dön­tőkre és a díjkiosztásra április 10-én, az Angyalföldi József Attila Művelődési Köz­pontban került sor. Egy ilyen nagyszabású országos megmozdulást közművelődési intézmények és főleg iskolák, pedagógusok lelkes segítsége nélkül nem lehetett volna lebonyolítani. Közben, a mi vállalkozásunkkal párhuzamosan más országos, regioná­lis és helyi versenyek és vetélkedők is lezajlottak. Fenyő D. György egy 3000 kérdésből álló internetes vetélkedő kérdésanyagát állította össze. A József Attila-év január 7-én ennek a vetélkedőnek a megindításával vette kezdetét. A fiatalok azonban, legyenek bármilyen ambiciózusak és koraérettek, soha nem nélkülözik a felnőtt korosztály segítségét. Minden sikeres fellépésük mögött látha­tóan vagy észrevétlenül ott áll egy vezető tanár. Ezt tapasztaltam a májusi kolozsvári konferencián, a zágrábi Ady-kör júniusi rendezvényén, a varsói Magyar Kultúrinté-

Next

/
Oldalképek
Tartalom