Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 4. szám - Tverdota György: József Attiláról 2005-ben (Az emlékév eseményei, eredményei)
Tverdota György • József Attiláról 2005-ben 17 mókát a közönség megvásárolja, a rendezvények nem üres padsorok előtt zajlanak le, tehát az intézményes megnyilvánulásokat eleven József Attila-kultusz táplálja. A felületes riporterek azzal a mondattal szokták kezdeni az emlékévvel kapcsolatos interjút, hogy: „Itt az idő, hogy végre megmutassuk a közönségnek az igazi József Attilát.” Ilyen fordulatra nincs szükség, de gyökeres változásokat előidézni a költő befogadásában nem is lehetséges. Az egyetlen komoly torzulást a fogadtatásban József Attila „proletárköltővé” stilizálása okozta az ötvenes években. Igaz, hogy ez a sematikus kép a közoktatásban szinte a rendszerváltásig éreztette negatív hatását, de a kutatás, a felsőoktatás, az előadóművészet igen már sokkal korábban szakított a rossz hagyománnyal, s amióta az eszemet tudom, mindig lehetőségem nyílt arra, hogy az igazi József Attilával találkozzam, s a recepciót magam is ebben az irányban alakítsam. Mindazonáltal jogosnak kell elfogadnunk az emlékévvel szemben támasztott jól kitapintható általános igényt, hogy a költőről alkotott képünket jelentősen tovább alakítsa. Megfelelnek-e ennek a várakozásnak az eddigi és a még várható eredmények? Egyre inkább óvakodom attól a foglalkozási ártalomtól, hogy a József Attila-értelmezést a szorosan vett kutatás eredményeire korlátozzam. Bizonyos azonban, hogy ami a szakirodalomban történik, sokszoros áttétellel ugyan, de meghatározóan alakítja a József Attila-kép egészét. S a kutatáson belül is először az alapkutatások helyzetét kell szemügyre vennünk. Noha a kor nem kedvez a szövegkritikai munkának, ezt a fáradságos, pepecselő, aprólékos odafigyelést kívánó tevékenységet bizonyos szakmai lekezelés és az anyagi elismerés hiánya sújtja, József Attila életművének szövegkritikája, a kutatást, értelmezést támogató segédtudományok helyzete a XX. század más életműveinek feldolgozottsági fokához mérten ideális helyzetben van. Idén, Stoll Béla jóvoltából, a Balassi Kiadó gondozásában, három kötetben megjelent József Attila verseinek immár negyedik kritikai kiadása. Maga Stoll is tudatában van ennek a pozitív diszkriminációs helyzetnek: „Többen feltették a kérdést: - írja - mi szükség van József Attila verseinek még egy (negyedik!) kritikai kiadására, amikor számos nagy költőnk (Babits, Kosztolányi, Szabó Lőrinc és sokan mások) műveinek nincs.” Bármit válaszoljunk is erre a kérdésre, a negyedik kritikai kiadás a könyvhét óta hozzáférhető. Ezért sokkal érdekesebb arra felelni, vajon az ugyancsak Stoll által 1984-ben megjelentetett harmadik kritikai kiadáshoz képest ad-e jelentősen újat ez a negyedik változat akkor, amikor a költői életmű jelentős új szövegekkel nem gyarapodott, s már nem is igen gyarapodhat. A válaszom egyértelmű igen. Noha a kiadványba zsúfolt irdatlan információmennyiség feldolgozásának még a legkezdetén tartok, elég azzal érvelnem, hogy az előző két kötetes változattal szemben az új
