Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 3. szám - Panyi Zita: Társas játék (részlet)
72 ŰJ DUNATÁJ • 2005. SZEPTEMBER lapos asztal előtt trónolt keresztbetett lábakkal, körötte szabályos népnyomor. Heves igyekezettel keresett egy lapot az irattartójában, közben széttúrta a sorba rendezett diákat, szóróanyagot. Elkeseredetten pillantott föl. - Kiskaresz! - minden szempár rájuk szegeződött.- A tanítványom - mutatta be büszkén az álldogálóknak. - Nincs mit tenni, akit egyszer megfertőztem a történelemtudománnyal... -nagy hangon nevetett. A két fiatal elmosolyodott. - Gyertek, üljetek le oda, az első sorban van még üres hely - mutatott előre. - Otthagyta ismerőseit és minden figyelmét a gyerekeknek szentelte. - Pár perc múlva kezdünk. Nagyon örülök, hogy itt vagytok, a lehető legjobb helyen! Figyeljetek, okosodjatok! Ha lesz szünet, átmentek a másik terembe, ott találtok üdítőt. Ezzel a ficsúrral meg nem kell foglalkozni - fejével a távolodó pincér irányába intett és rájuk kacsintott. Megkönnyebbülten telepedtek le a süppedős székekre. Lassan elfoglalták helyüket a vendégek, kopogtak néhányat a fényesre csiszolt járólapokon, aztán megszűnt a zsibongás. A projektort kezelő férfi futólépésben érkezett az irodák mögül. Dezső bá intett a fejével, lekapcsolták a lámpákat. A fiú körbejáratta tekintetét, régóta nem járt itt, utoljára alsó tagozatban. Emlékezett a jellegzetes, hűvös illatra, ami a magas falaknak támasztott könyvespolcok felől kúszott az orrába. Szerette ezt a szagot, csak múzeumokban érezni ilyet, meg zöld zsalugáteres házakban, ahol rég meghaltak az egykori otthont benépesítő kötényes asszonyalakok, a fűbe heveredő csontos, mosoly nélküli férfi, és már csak nyugdíjas nénik szolgáltatnak jegyet a turistáknak a szülőház megtekintésekor. Kinn árad a hőség, a busz légkondicionálása kikapcsol, átadja helyét a fojtó benzinszagnak. Elnyomott egy ásítást, lopva körülnézett, senki nem kapta rajta, el voltak foglalva az előadással. Természetes, Dezső bá történelemórán és bárhol másutt mindig közérthetően beszél, szereti, ha teljes mértékben megértik és követik, amit mond. Újabb ásítás. Ideje lenne kinyitni egy ablakot, hogy friss levegő jöjjön be, kinézett egy dús lombú diófára. Ha az a kövér, nagygombos mellényt viselő férfi fölállna, húsos karjaival simán elérné a bukókat, neki is levegőre lenne szüksége, teljesen vörös a feje. Egyre kábult, Dezső bá hangja ércesen csengett, csak csengett... Most nem érdekes, hogy nem érti, nem követi, amit mond, elég az is, ha nézi, ha érzi a szavaiban rejlő erőt és tudományt, de jé... a haja... zselétől csillognak a fekete csigák... Igazán rendes tőle, hogy megszólította, ráadásul hellyel kínálta őket. A tanítványaként emlegette, Dezső bá nagyon keveseket emleget tanítványaként, általában azt mondja, diákom, vagy valami hasonlót. Lám, észrevette a pincér flegma viselkedését, máskülönben nem említette volna a szomszédos termet a büfével, és kacsintott
