Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 3. szám - Fried István: "Az író a nagy magányos" (Márai Sándor Babits Mihály egyetemi óráján)
Fried István • „Az író a nagy magányos’ 35 Fried István „AZ ÍRÓ A NAGY MAGÁNYOS" (Márai Sándor Babits Mihály egyetemi óráján) A Vágóhíd szatirikus riportlapként jellemezte önmagát, munkatársi gárdájából - szerkesztői közül Kállay Miklóst, Bús Fekete Lászlót, illetőleg Lovászy Károlyt emelném ki. Ez a lap egyike az 1919-es esztendő első fele kérészéletű sajtótermékeinek, és nemcsak szerkesztői jelzik, hogy különféle érdeklődésű és világnézetű toliforgatók jelentették meg, hanem a közölt cikkek meglepőnek tetsző tarkasága is. Míg az M.S. jelet használó Márai Sándor május 13-i írásában Ahogy Móricka elképzeli címmel ironizál, az alcím szerint: „Széljegyzet a »Színház« c. lap kamara színház tervezetének margójára”, addig a június 10-én utcára került szám lapjain Babits Mihály az egyetemen címen közöl névaláírással teljesen más intonációjú, tematikájú írást. A forradalmak sűrű eseményeiben riporterkedő Márai még tanulja az újságírás mesterségét, egyúttal más lapokban kritikusként is elfogadtatná magát, hol művészeti kérdések megvitatásakor hallatja hangját, hol a Tanácsköztársaság történéseinek izgatott krónikása. Babits egyetemi órájáról készült riportja jórészt különbözik legtöbb írásának nem egyszer lelkesült, másszor tárgyszerű hangvételétől, és valójában kevésbé az egyetemi előadás tárgyáról hoz hírt, mint arról a hangulatról, amely előadó és hallgatói viszonyában érzékelhető (de lehet, hogy csak Márai érzékelte); a magam részéről azonban nem tudok szabadulni attól a sejtéstől, hogy kiszakadva a politika és a művelődéspolitika közegéből önnön fel-feltámadó rosszérzéseit, költő-hangulatait vetíti rá a Babits-előadásra. Hiszen elsősorban befogadói magatartásokra következtetve az előadó kiragadott mondatát ismételgetve költészet és személyiség kapcsolatában a magányosságot nevezi meg meghatározónak. Az a tény, hogy a valóban elhangzott Babits-mondatot kiemeli (irodalomelméleti) összefüggéseiből1, és egy költészet-típus és korérzés jellemzésére véli alkalmasnak, a költői pályára készülő, újságíróskodni kényszerülő gyermekifjú Márai mintegy áttételes megnyilatkozásának fogható föl. Más írásainak - ismétlem - lelkesültségével, szatirizáló hangvételével szemben mélabúsan, helyenként érzelmesen szól. Szinte jobban érdekli az előadó egyénisége, mint mondandója, Babits külsejének leírásával és hallgatóságának szavait leső-szorgosan jegyzetelő tartásával rajzolja meg azt a kört, amelyet a költészet akarása, sugárzása és várása tölt ki, és amelynek „varázsá”-tól a „riporter” sem tud, de nem is akar menekülni. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy Márai írása korántsem tartozik szerzője egészen feltáratlan-ismeretlen művei közé. Nemcsak bibliográfiai regisztrálása történt
