Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 3. szám - Kenyeres Zoltán: Párhuzamos történetek
24 Új Dunatáj • 2005. szeptember A háború alatt írt nagy esszéiben egyre határozottabban metafizikus irányban folytatta gondolat-kísérleteit. A keresztény béke-eszmében, majd Kant Menschenwürde-eszméjében talált rá egy olyan nem-viszonylagos eszmevilágra, mely a művészet (saját művészete) céljából egy értékmetafizika alapjául szolgálhatott. Evvel szögesen ellenkezett a homo-morálisnak az a teljes tagadása, mely Kosztolányi írásában megfogalmazódott. Kosztolányi Jules de Gaultier-ra hivatkozott, mint akitől az ellentétpár elnevezése eredt, de a francia írásnak, mely a Mercure de France hasábjain jelent meg, még 1928-ban, az volt a címe: Jesus, homo aestheticus. Másról szólt, mint amire Kosztolányi felhasználta.112 Ha Jézust nevezik esztétának, akkor az a fajta esztéta-fogalom közelebb állt Babits felfogásához, s Kosztolányi nem gondolati forrásként, nem érdemben, csak ötletadóként használta fel a francia cikket. Honnan eredt hát hirtelen támadt etika-ellenessége? Költészetét a kezdetektől átjárta az a Schopenhauer-hatás, mely fiatalkori olvasmányai között érte. A Számadás-versein is ott érződik az akkor már bensővé vált szemlélet, mely a Vorstellung és a Wille szembeállításán alapult. A világ szemlélése, a nézés, a látás, részvét, megannyi szó és fogalom, mely verseiben is jelen van: ennek a világnézetnek lenyomatát viselte magán. De nem érintette meg Schopenhauer irracionalizmusa, nem úgy nem érintette meg, hogy tudatosan kiszűrte volna, hanem úgy, hogy nem vette figyelembe. Filozófiai tájékozódását soha nem kívánta módszeressé tenni. A félig vitt schopenhauerizmus megfért gondolkodásmódjában avval a kartéziánus tanáccsal, hogy csak azt fogadjuk el igaznak, ami az értelem ajánlólevelével érkezik.113 A Vorstellung-fogalomból az érzékelés-központúságot vitte tovább: már-már olyan irányban, hogy Ernst Mach impreszionizmus-filozófiájával mutatott egyezéseket. Ebből származott sajátosan értelmezett aiszthézisz-kultusza. Emellett végestelen-végig ott volt verseiben, novelláiban,regényeiben, publicisztikai írásaiban az értelem-kultusz is. Nemcsak a Marcus Aurelius-versben utasította el a vajákosságot, hanem távol állt tőle mindenféle irráció. Az értelmetlenséggel-értelemellenességgel azonosította a politikai akaratok működését, a társadalmi jobbító szándékokat is, melyek aztán visszájukra fordulnak. Innen ered, hogy homo morálison, akit ebben az írásában meggyőződésének egész hevével támadott, egyszerűen a homo politicust értette. Azt a homo politicust, akit Babits is igyekezett távoltartani az irodalomtól. A megnevezés mégis az erkölcsi embernek szólt, talányosán, s az elnevezés erejéig Babits akár magára is ismerhetett benne. Éppen ez a talányos utalásszerűség volt írásának legrejtélyesebb vonása. Radikális álláspontot vett fel azáltal, hogy az előadódó három fogalmat - homo aestheticus, homo politicus, homo morális - kettőre csökkentette. Minden érvelés, a fogalomkülönböztetés legkisebb gesz
