Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 3. szám - Kenyeres Zoltán: Párhuzamos történetek

16 Új Dunatáj • 2005. szeptember szerint sem maradt fenn kapcsolata az MKP-val élete végéig, de nem is zárták ki, nem is hagyták le, hanem ő maga hagyta ott a pátot, ő maga lépett ki belőle. Ezt a változa­tot - a korábbiaknál politikailag-ideológiailag nem kevésbé voluntaristának hangzó változatot - Horváth Iván adta elő egy retorikailag hatásosan felépített tanulmány­ban. „A költő megszakította a párttal az eszmei közösséget” - jelentette ki90. Egyik érve - aligha vitatható érve - úgy szólt, hogy az Új Harcosban megjelent írása után József Attila többé nem szerepelt kommunista orientációjú fórumon, és legközelebbi politikai-ideológiai természetű tanulmányát a szociáldemokrata párt elméleti folyó­irata, a Szocializmus közölte 1934-ben.91 A két közlés, az Új Harcosban megjelent írás, és a Szocializmus hasábjain közzé­tett tanulmány között történt egy kínos és nehezen megmagyarázható epizód. Még 1933-ban, feltevések szerint 1933 nyarán József Attila készített egy programnak, proklamációnak hangzó fogalmazványt A nemzeti szocializmus címmel. Mint látjuk, az Új Harcosban radikálisan kétségbe vonta a két munkáspárt képességét a mun­kásegység megteremtésére, most néhány hónappal a vita után továbbment, és már a munkásság nemzetközi összefogásának lehetőségét is kétségbe vonta: arról írt, hogy az elérendő célok nem valósulhatnak meg nemzetközi méretekben, előbb nemzeti keretek között kell megoldást keresni. „Az egész emberi faj megszervezése - írta amelyről a nemzetközi szo­cialisták álmodoznak, nem képzelhető el anélkül, hogy előzőleg a nem­zetekre tagolt emberi faj meg ne alkossa a maga benső nemzeti egységeit (...) Ebben a nemzetközi versenyben előbb-utóbb minden ország mun­kásai rákényszerülnek, hogy egységes nemzeti szervezetekben keressék érdekeik védelmét (.. ,)”92 A munkásérdekek nemzeti keretek között történő megszervezésének ez a gondolata elvetette mindazt, amit az MKP akcióprogramja hirdetett, és szemben állt a szociál­demokrácia alapvető internacionalizmusával, de - mondhatnánk - önmagában nem érintkezett avval sem, ami a Németországban történt. Ilyen nemzeti eszméket azóta is többen magukénak vallanak szerte a világon, parlamenti pártok is akadnak, me­lyek hasonlóképp határozzák meg céljaikat. Csakhogy ez nem felel meg az igazság­nak: nem felel meg az igazságnak, hogy József Attila írása nem érintkezett a német eseményekkel. A fogalmazvány első mondata így hangzott: „A nemzeti szocializmus lobogója alá sorakozó német dolgozók történelmi harca új irányt szab minden ország munkásmozgalmának.”93 Lengyel András részletes tanulmányban fejtette ki állás­pontját erről az írásról, feltárta történeti, életrajzi hátterét, és értelmezte magát a sző-

Next

/
Oldalképek
Tartalom