Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 2. szám - Rimócziné Hamar Márta: "Szemek, mint két ragyogó virág...,amiket az ősz elfelejtett" (Babits nő-eszménye a Tímár Virgil fia című regényben)
86 Új Dunatáj • 2005. JÚNIUS Gondoljunk a regény írásának éveire! 1919,1921 befejezve 1921-ben! Babitsban hatalmas szeretetvágy él, ezt sokszor leírtuk a fentiekben, de ez minden olvasónak azonnal szembeötlik. Házasságkötése után is dolgozik a regényen. Erre egyrészt ösztönözte iíjú felesége, aki jan. 15-én megtartott „hirtelen esküvő” után, „rábeszélte” a közlésre.9 Majd tovább: „Az 1919-es gépirat most nyersanyagnak szolgált. Érintetlenül is meghagyott benne részeket az író, ugyanakkor részeket ki is emelt, jeleneteket átszerkesztett etc... kézírással is betoldott passzusokat.”10 Elgondolkodtató, hogy Babitsot mennyire foglalkoztatta Virgil magáramaradottsága. Feljegyzéseiben olvasható: „...Pista nem sejtette Tímár kálváriáját - hogyan szakadt rá az iszonyú üresség.” (Babits az utolsó hat szót aláhúzta) a végleges szövegből az „iszonyú” jelző kimaradt. Az „üresség” önmagáért beszél, az „iszonyú üresség” már-már kibírhatatlan. Mintha Babits új élete kezdetén fokozatosan érezte volna azt a fájó magányt, amelyik egyre nagyobb súllyal nehezedik majd rá. Pedig Babits-Virgil élni, szeretni akar: „kitört a lélek, az elzsilipelt, negyvenéves erő - szeretni, akit lelt...” /Tímár Virgil fia 38.1./ Babits is közel jár 40. életévéhez, az azonosságot ez is erősíti. (Hisz Virgil lehetett volna 50 vagy több éves is!!) Virgil annyira belebonyolódik hirtelen támadt érzésvilágába, hogy anyát~fiát egynek látja. Rajongásának, szeretetének személyei átsiklanak egymásba. Az ősszöveg túláradásai azonban megszelídülnek a regény nyomtatott változatiban, de azért még így ki nem mondva, le nem írva is, forró a levegő Virgil körül, amikor élete élni kezd a „halál”-ban. Babits lezárt volna egy fontos szakaszt életében Linától való regénybeni búcsúzásával? Hitt valami új „Dido-szerelemben? A regény végének „amor” keresése utalhatna erre is. Ellentmondások halmaza torlódik. Halál, élet, búcsúzás, amor-keresés? Nehéz kiigazodni. Tanner Ilona figyeli Babits készülő írásait, alkotó képzeletének működését, holott Babitsnak sejtelme sincs arról, hogy emlékében „mennyi a valóság, mennyi az alkotó képzelet. A képzelet nem halt meg a gyermekkorral, ma is dolgozik, és a feleségem gyakran vádol avval, hogy egy valamelyest is bonyodalmas történetet képtelen vagyok elmondani pontosan úgy, ahogy hallottam, olvastam, vagy átéltem; nem emlékezethiányból, hanem mert önkénytelen és a legjobb hiszemmel is kikerekítem és alakítom. Eszemágában sincs hazudni...” Nézzük meg, milyennek is képzelte, érezte magát Babits Költészet és valóság (Élettöredék) 1920. című írásában (Nyugat 1921. évf.) Rendes agglegény életet él, „egypár ember körülöttem, akik már bútorok:” halált az életben.... „nekem nem élet kellett”... „megvetettem a szerelmet”..., „húnyt szívvel jártam...”
