Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)
2005 / 2. szám - Di Francesco, Amadeo: József Attila és Dsida Jenő
Amedeo Di Francesco • József Attila és Dsida Jenő 51 A második versszakban a mikrokozmosz megfigyelésének képessége még kifinomultabbá válik: Jön a darázs, jön, megszagol, dörmög s a vadrózsára száll. A mérges rózsa meghajol -vörös, de karcsú még a nyár14. (5-8. sor) A természet itt mozgásban van, és az állati és természeti világ közti párbeszéd megélénkül, és festői virtuozitásokkal csinosítja magát, amelyek az egészet ékesítik, díszítik, dekorálják egy remekmívű miniatűrnek tűnő képben. Mégis nyilvánvaló, hogy a figyelem teljes egészében a negyedik sorra irányul, amely az egész strófa értelmét magában foglalja és magyarázza: „vörös, de karcsú még a nyár”. Mintha azt mondaná, hogy hiányzik valami, hogy az egész még csak születőben van, hogy a természet még nem kész arra, hogy teljesen odaadja magát, hogy teljesen megmutassa magát. A darázs egy mozgásban lévő emberiség metaforája, azé az emberiségé, amely keresi a szépet és a jót, s amelynek mégis haragosan meg kell hátrálnia a lázadozó és még nem duzzadó természet előtt. E metafora nélkül a strófa tartalma érthetetlen, így viszont feltárulkozik képeivel, amelyek egyszerre virulok és nyugtalanítóak, amelyek egy érzéki és nyugtalan természetről beszélnek nekünk, s amelyek sosem érik el a derűs megnyugvást. E képek a költői invenció és az érzékelhető valóság szerencsés egymásratalálásának gyümölcsei, miközben ez utóbbinak észlelése és érzékelése olyan futólagos, hogy konkrét dimenziója már nem észrevehető, s belevész egy távoli ének elérhetetlen dallamába. A költő itt gondosan ügyel a részletekre, velük alkotja meg a verset. E részletek egy első látásra titokzatos vers felépítéséhez járulnak hozzá, e részletek szoros kapcsolatban állnak a minden végtelen dimenziójával: persze ez a kapcsolat nem szerves, és a belőle születő képek, még ha utalnak is az érzékelhető valóságra, elveszítenek minden kapcsolatot a valóság érthetőségével. A képek magukban állnak, mint kiterjedés nélküli monászok, amelyeket a mesterséges montázs jól sikerült technikájával helyeztek egymás mellé. A képek alkotóelemei a valóságból származnak, de a képek egésze valószerűtlen, vagy pedig - s ez még inkább igaznak tűnik a számomra - talányosán utal egy meteorológiailag még nem érett nyárra: Ám egyre több lágy buggyanás. Vérbő eper a homokon, bóbiskol, zizzen a kalász. Vihar gubbaszt a lombokon.
