Új Dunatáj, 2005 (10. évfolyam, 1-4. szám)

2005 / 2. szám - Kenyeres Zoltán: Párhuzamos történetek

26

Új Dunatáj • 2005. JÚNIUS

hozzá. Mivel a díjakat mindig januárban osztották ki ünnepélyes keretek között, a kimaradtak közül többen is fölkeresték a kuratóriumot. 1933 januárjának végén Németh Andor, Sassy Csaba, Füst Milán, Telekes Béla, ha nem is oly drámai, de némiképp hasonló tartalmú levelét olvashatta Babits, mint amilyet József Attilától kapott. Illés Endre nem pénzt, hanem állást kért, az Alapítvány könyvtárosa szeretett volna lenni. Füst Milán többek között a következőket írta:

„Mihályom, - rosszul megy nekem, be kell érnem azzal, hogy ennyit mondjak. Oly rosszul, hogy én, aki magam sosem emeltem szót magamért, most Hozzád fordulok, azzal a kéréssel, hogy juttass nékem is valami kis adományt (...)”21

Ma már nehéz lenne megbecsülni, mire futotta és mire nem a 300 pengőből. Azt azonban tudjuk, hogy augusztusban Judit és ő már öt havi lakbérrel tartoztak a Székely Bertalan utcai lakásban, a tulajdonos felmondta a bérletet, egyszerűen kidobta őket. A véletlen jött József Attila segítségére, Berény Róbert, aki a nyarat Zebegényben töltötte felajánlotta, hogy amíg nem jön be Budapestre, lakjanak az ő Városmajor utcai villájában. Semmit nem kell fizetniük, nemhogy lakbért, de a gázt és villanyt sem, csak a villában lakó szakácsnénak jár havonta 30 pengő.22 Judit ennek hallatán is elsápadt, de sem előtte, sem utána nem laktak ilyen fényes körülmények között. Októberben vége szakadt paradicsomi állapotnak, visszajött Berény, nekik pedig menniük kellett. Akkor bérelték ki a Korong utcai manzárdszobát, amelynek szűkös kicsinységéről, a repedt wc-deszkáról a visszaemlékezők és az irodalomtörténészek sokat írtak. A költözésre már nem futotta, József Attila ekkor ismét segélyért folyamodott, ezúttal Hóman Bálint miniszterhez intézett kérvényt, és 150, azaz egyszázötven pengő kiutalását kérte.

„Talán szükségtelen megjegyeznem, hogy ilyen rendkívüli kéréssel nem fordulnék Nagyméltóságodhoz, ha ezt súlyos helyzetem nem indokolná alaposan.”23

Ne képzeljük, hogy csak ennek a kornak volt sajátossága, hogy írók, művészek hatalmasságokhoz, hírességekhez folyamodtak napi gondjaikkal, bajaikkal. Máskor is ez történt. Ady mielőtt 1904-ben Párizsba utazott, fölkereste Tisza Istvánt, és anyagi segítséget kért tőle, hogy párizsi hónapjai alatt ne szoruljon teljesen Diósiék támogatására. Tiszától ugyan nem kapott hivatalos, mondjuk úgy, állami segélyt, de különféle újságíró szervezetek összeadtak egy summát. Ady pedig, miután három lappal is kapcsolatba került, több mint kétszáz cikket írt abban az évben. Ismerjük Párizsi noteszét, amelybe írói ötletek, témák, gondolatmorzsák mellett pontosan följegyezte, melyik írása hány sorból áll, mert aszerint járt értük honorárium. Aztán