Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 1. szám - Csábi Domonkos: Hajszálerek
Csábi Domonkos • Hajszálerek 81 hogy fogarasi kollégája így merte kérni a segítségét? Ennek a személyi környezetnek a megrajzolására teszek kísérletet két szekszárdi újság, a Tolnamegyei Közlöny és a Tolnavármegye és a Közérdek nevet viselő lapok 1918. évi híradásaira támaszkodva. Először is próbáljuk meg fölvázolni, mik voltak az 1918-as év kisebb és nagyobb eseményei Babits Mihály életében! Ebben az évben tíz éve, hogy tanít, s a korabeli szabályozás szerint a tanári pályán eltötltött ennyi idős szolgálat után nyugdíjazásért folyamodhatott egy tanerő. Babits ekkoriban a VI. kerületi állami Főgimnáziumban tanított (elég nagy óraszámban), s az év elején rögtön kérvényezte nyugállományba helyezését, pontosabban először betegszabadságot kért, amit meg is kapott.2 Később már nem is ment vissza órát tartani az iskolába, egyéb szolgálattételre azonban még berendelhették. Az azonban biztos: 1918 februárjától már nem kellett tanítania. Tavasszal járt otthon, Szekszárdon is, amikor az Egyesült Szekszárd Tolnamegyei Nőegyletnek a háborús viszonyok miatt rászorulók, illetve a fogságból hazatérő katonák megsegítésének jótékonysági céljából április elsején megtartott műsoros estélyén lépett fel a Szekszárd Szálló nagytermében - az újságok szerint - nagy sikerrel. A több, főleg zenés előadást tartalmazó műsorban harmadikként lépett föl Babits. „A műsornak nagy érdeklődéssel várt 3. pontja Babits Mihálynak, a hírneves költőnek előadása volt, aki 5 szép költeményét olvasta fel. Babits Mihályt már megjelentékor taps üdvözölte s mindenik költeményét nagy tetszés kísérte, különösen az utolsót, amelyben azon óhajának ad szárnyaló szavakban kifejezést, hogy jöjjön el már mielőbb az annyira áhított áldást hozó béke. E költeményével, amelyben minden ott levő óhaját tolmácsolta a legnagyobb mértékben magával ragadta a közönséget”- írja a Tolnavármegye és a Közérdek című hetilap 1918. április 4-én (3. o.). A siker a véget érni nem akaró és csüggesztő háború folytán nem csak a város tiszteletének jele lehetett szülöttje iránt, hanem a megváltozott, immáron egyöntetűen a békét áhító közhangulaténak is. A műsor első közlésében (Tolnavármegye és a Közérdek, 1918. március 28., 2. o.) föltűnik Ernőd Tamás neve is, akivel Babits együtt szerepelt jó tíz éve, 1908-ban A Holnap-antológiában. Ernődtől „Szól a harang” címmel adtak elő - nyilván műkedvelők - egy „háborús jelenet”-et. Az est folyamán pedig a szervező nőegylet vezetősége babérkoszorúval tisztelte meg Babitsot. Pontosan nem tudható, hogy a költő melyik öt művét olvasta föl, de az újságíró feledékenysége folytán elmaradó címek nélkül is érezzük az utolsó felovasott költeményről tudósító szavakból, hogy az a Húsvét előtt lehetett.3 Arról, hogy mindezek után 1918 nyarán mivel foglalkozott Babits, nem tudható pontosan. Annyit azonban bizonyosan állíthatunk, hogy augusztusban ismét Szekszárdon volt. A hónap végére megbetegedett, még mielőtt nyugdíjaztatási kérelmét
