Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 1. szám - Csiszár Mirella - Gajdó Tamás: Babits Mihály és Németh Antal levelezése
Babits Mihály és Németh Antal levelezése 61 imát nem számítva és eddigi szerény munkásságomra való tekintettel végre sikerült elnyernem egy helyet a Berlini Collegium Hungaricumban. Az ösztöndíj kizárólag lakásból, kosztból és a legszorosabb értelemben vett tanulmányi kiadások fedezéséből áll. Ha eredményes munkát akartam végezni - és egyéb okok miatt is - fel kellett hagynom az újságírással, úgy, hogy jelenleg nincs állásom és az ösztöndíj lejártával (ez év julius közepe) új elhelyezkedés után kell néznem. Berlinbe való érkezésem óta kidolgoztam doktori értekezésemet, „a színjátszás esztétikájának vázlatát”7, ami első kísérlet szeretne lenni a szakirodalomban e komplikált művészet hatáselemeinek egységes szempontú értelmezésére és ezáltal a színjátszás fogalmának revíziójára. Ez a tanulmány vázlata egy későbbre tervezett, részletes, nagyobb munkámnak. Most van bírálat alatt vizsgáztató professzoraimnál. Remélem, nem fogják annyira merésznek találni, hogy lényeges változtatásokat követeljenek rajta. Március első felében szeretném a szigorlatot letenni. Azért vagyok ez időponthoz kötve, mert itt, a berlini egyetemen akkor van a félévközi vakáció, mire a második szemeszter véget érne, Pesten már nincsenek előadások, őszre pedig nem hagyhatom, akkor már újra folytatnom kell valamilyen téren a kenyérkereső munkát. Tekintettel jelenlegi állástalanságomra, az ösztöndíj sajátos jellegére, nem áll módomban sajnos, a vizsgadijnak, a különlenyomatok megfelelő példányszámban való kinyomtatásának, a haza és visszautazás költségeinek kifizetése. Eddigi berlini tartózkodásom alatt is egyre növekvő hazai adósságokkal fedeztem készpénzkiadásaimat. Nagy szomorúsággal tölt el az is, hogy most, amikor aránylag sokkal könnyebben ismerhetném meg Németországot, mint különben, egy helyhez vagyok kötve és igy egyéves külföldi tartózkodásom értéke erősen megcsökken. Sajnos, nem tudom megközelítőleg se pontos felsorolását adni eddigi munkásságomnak, mert - nem lévén lakásom, - könyveim, írásaim ládákba csomagolva Pesten vannak elraktározva. Művészeti kritikai munkásságomról azonban minden bizonnyal szívesen informálnák a Szerkesztő Urat Elek Artur, Farkas Zoltán, Miklós Jenő, Petrovich Elek, Rédey Tivadar, Schöpflin Aladár... Legyen szabad ezenkívül emlékezetből felemlítenem néhány tanulmányomat. -A „Magyar Helikon”-ban: Hamlet megjátszásáról és rendezéséről;8 - „Cézanne és Claudel”,9 - Moliére és a modern tragikomikum. - Színi Gyula „Kék Madár” c. folyóiratában: a „modern drámáról” és több képzőművészeti kérdésről.10 - Az aradi „Periszkóp”-ban: „A gép esztétikája”.11 - A kolozsvári „Korunkéban: „Az európai színházi kultúra mai helyzete”12 és több kisebb tanulmány.13 - A pécsi „Symposion”-ban: „A modern dráma.”14 - A „Szintézis” c. tanulmány-an