Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói
A Bibliát gyakran forgató Sass János hihetőleg maga kérte az utolsó útjára kísérő textust, amelynek bejegyzése - a sárszentlőrinci lelkésznő szívességéből tudjuk - így hangzik: „Borjádon lakozó érdemes Sass János úr halotti elmélkedéssel temettetett számos gyülekezetben. Text. Esa 40,31”. Ézsaiás e helyt a következőket írja: „De akik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!” így fejezte be életét 66 évesen, 1779. június 27-én: pontosan egy hónappal előbb meghalt leánya után sietett... Divat - nemzet - erkölcs A Gyöngyössi módjára négyes rímekkel csengő előző versszakok mellett a közlő dr. Sass István megjegyzése is sejteti, hogy számos költemény maradt a huszárként feltűnt dédapa után. Sajnos, sem a Tolna megyei, sem a tudomásunk szerinti más levéltárakban nincs a családnak olyan irathagyatéka, amelyből ezt igazolhatnánk, ezért külön szerencse, hogy 1881-ben megjelent az az 58 versszakos költemény, amelynek címe: Öreg embernek ifiuval való tanácskozása. A keletkezés idejét közlője 1765-1770 körűire teszi, elképzelhető tehát, hogy a mű szerzője valóságos vagy mozaikokból összerakott élményeit dolgozza föl. Ha nem így lenne, s valójában a költői képzelet terméke, akkor talán még érdekesebb, hiszen rendkívül életszerűre sikeredett, elevensége szembeötlő. A vers keletkezési idejéről érdemes Varga Imre néhány gondolatát idéznünk. „Stílus tekintetében az 1740-es évektől kezdve a népies művészetet és irodalmat a barokk formák vulgarizálódása és a nép körében - különösen a reformátusoknál - szívósan továbbélő reneszánsz hagyományok csaknem teljes eltűnése jellemzi.” 10„Nem kevésbé figyelemre méltó e késő-barokk népszerű kultúra erősödő kisnemesi jellege. Azzal párhuzamosan, hogy a nemesség felső, módosabb rétege gazdaságilag megerősödött és megkezdte tájékozódását a korszerű európai kultúra irányában, a nemesi osztály szerényebb tehetségű nagyobb tömege jórészt megmaradt az előző fél század provinciális nemesi műveltségének színvonalán, s ennek vulgarizált örökségét közvetítette, olvasztotta be a népies kultúrába.”11 Ehhez tegyük hozzá, hogy ugyanitt Tárnái Andor Orczy Lőrinc egykorú művének jellemzésekor „a hagyományos köznemesi módi-ellenesség”12 tényét emlegeti, s ezzel máris megkapjuk az értékelés újabb szempontját. Kétségtelen ugyanis, hogy a jobbágysorból adómentességgel kiemelt Sass János szükségszerűen a köznemesi normákhoz igyekszik igazodni, amikor az új módi jelenségeit szemléli. Akad azonban seregnyi más tényező is. Elsősorban a szerző vallásosságára gondolhatunk, hiszen az evangélikus hitélet kezdettől fogva puritánságot írt elő, a hiúság-hivalkodás vétkeit-bűneit mélyen elítélte. A reformáció korából visszhangzó prédikátorok szenvedélyes hangja - jól érezheti ezt a XVIII. század gyermeke - ek8
