Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói
Sass János ÖREG EMBERNEK IFJÚVAL VALÓ TANÁCSKOZÁSA Öreg magyar, utón járván, Fiatalt elő találván, Ruhájáról nem esmérte, Mig magátúl nem kérdezte. Látván parókát fejében, Úgy gondolkodék szivében, Ez micsoda nemzet lehet, A mint látom, talán német. Az öreg: Atyafi, te magyar nem vagy, De azért roszra ne fakadj, Hogy bátran e kérdést teszem, Mert ruhádnál észreveszem? Ifjú felel: Én született magyar vagyok És senkitől sem tanulok Nyelvet jobban, mint tanultam, Mikor magyar tejet szoptam. Öreg magyar: Nincs kérdésem nyelv szólásról, Hanem ruha viselésről, Ha vallód magad magyarnak, Miért adsz helyt ily ruhának? Ifjú felel: Ezen mostani időben Arra kell vigyázni épen, Hogy melyet mások viselnek Én alább való ne legyek. Öreg: Majomnak az természete, Mástól mit lát, azt kövesse, De az ember bölcsebb légyen, Hogy bolond nevet ne végyen. Ifjú: Öreg, megbocsáss magadnak, S ne mondj engemet bolondnak, Se majomhoz ne hasonlits, Szót híjában ne szaporíts. Látod, hogy minden nemesek Ilyen szép ruhát viselnek, Én nem vagyok alá való, Ruhám is legyen hasonló. Öreg: Annál inkább nemeseknek, Kik magyar kardot felkötnek, Nem illik magát csúfolni, Idegen ruhát felvenni. Ifjú: Melyik az idegen ruha, Kihez szemed oly mostoha, És reá épen nem nézhet, Awagy látni sem szenvedhet? Öreg: Német saru a lábadon, Francia pruszlék derekadon, Nyakszoritó, mint az ebnek, Csatok rajta tündökölnek. Vendég-haj lepi fejedet És rutitja személyedet, Csudaképen bodorozva S fehér liszttel felporozva. 2
