Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Műmelléklet: Kovács Zoltán néhány alkotásának fotói
Már csak a tréfa kedvéért: a novella a „Hét” szó nagy „H”-jával kezdődik, s ez a hét év (mágikus szám! Lowry és a kabbala!) zárja körkörös ciklusba a novella eseményeit. Most már idegesen keressük a „H”-kat a szövegben, a nagy „H”-k jellegzetes híd-alakját, két oszlop közti átívelését. Nézzük a szöveget - és nem olvassuk. A lány nevének H-i, utánuk a ponttal és a kötőjeles toldalékokkal mindenesetre gyakorta megtörik az írásképet, kiugranak belőle. Mi lehet az értelme egy név rövidítésének? Kímélet és elfedés, jótékony eltitkolás? Lényegtelen a név, vagy el is felejtődött már? Nem köti az orrunkra a szerző? Megállapíthatatlan. Ámde mindenképp elidegenítő effektusként, szövegidegen tömbként, apró zárványként, bezárt ajtóként jelentkezik az olvasó számára. (Ugyanez a helyzet a Háromban, amikor a „V... i lányokra” emlékezik a narrátor. Vagy A véradó ban a „Z. hegyvidéki község”; s ugyanúgy „ V... Krisztina” a Perzsiában, nem is beszélve ugyanitt „az egykori nagyvonalú életmód emlékeit őrző H.../!/ családiról!) A hét év, ami a múltban lezajlott esemény óta eltelt, nem is egyszerűen keretbe zárja, hanem két dimenzióra bontja, megduplázza a történetet. „Hét év után csak az Isten emlékszik reá, hogyan ismerkedtem meg H.-val”(658.)8 - így a novella felütése, ami a rezignált, hetyke s elutasító, egyszersmind a lírára is hajló („reá”) alaphangot is meghatározza. A sokféle stílusárnyalat és réteg együtt-létezését, az össze-szövöttséget, darabokból mozaikszerűen kirakottságot. A közepébe vágva, s mint egy fintor kezdődik tehát a novella; a hang, amit a szerző megüt, nem engedi remélnünk, hogy megtudhatjuk: tényleg hogyan is ismerkedtek meg ők ketten H.-val annak idején. Hogy ki is ez a H. - gondolatban sem merjük kérdezni; a címben ígért Hairt pedig eszünkbe sem jut sürgetni. Mindenből kettő van, minden kétszer szerepel ebben a történetben: a valaha az eseményeket átélő, most pedig emlékező, a múltat és jelent egybevető, regisztráló narrátor; H., aki szép volt és vonzó, szerette a Hairt, most pedig „simogató keze [olyan], mint amelyet gyíkbőr borít”. A két főhős kétszer szerepel, a hét év odaékelődik a két találkozás közé: mássá váltak mindketten. A fiúból rezignált, sokat próbált férfi lett; H.-t megviselte, megrágta az idő. Ők tehát, variánsaikban bár, de ismétlődő komponensei a két darabban, hiátussal felidézett időnek. Van viszont, ami állandó, legalábbis annak tűnik: a háttér, a mindennapok rajzolta kis-történelem, ahol hét év alatt semmi sem változott. így aztán kétszer is ugyanazokkal a szavakkal idéződik fel a kor a novellában: „Nem könnyű elkülöníteni ezt az időszakot más korábbi időszakoktól. Régi nóták, beszédek az újságok hasábjain, amelyek korábbi nótákhoz és beszédekhez voltak hasonlatosak.” (658.) Tehát maga ez a bekezdés is kétszer szerepel a novellában, s a benne foglaltak állítását igazolandó, három teljes bekezdést a novella kétszer, teljes terjedelmében újraír. Ez eddig négy ismétlődő szövegegység, darabonként 4-7 sorosak (a novella maga nem tesz ki négy oldalt a két képbetéttel együtt), hozzájuk 6
