Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 1. szám - Lajta Erika: Három tárcanovella

34

Űj ÜUNATÁJ • 2004. MÁRCIUS- Nagyon kedves vagy... Végtelen kedves. De tudod, nekem tanulnom kell! - hárítottam el ajánlatát a legbutább kifogással, mert akkor még nem jöttem rá, hogy a tökéletes, legkevésbé sértő visszautasítás így hangzik:- Nagyon kedves vagy... De tudod, nekem már van barátom.

Buta válaszom persze megbosszulta magát. Ahmed Umar erősködött, hogy igenis találkozzunk holnap.

Ideges lettem. Már éppen arra készültem, hogy véget vetek ennek a kínos helyzetnek, és gyorsan odébbállok, amikor Ahmed, a hangjában őszintének tűnő fájdalmat remegtetve, megkérdezte:- Azért nem akarsz eljönni, mert afrikai vagyok?

Le voltam győzve. Te jó ég, mit gondolna ez a férfi szocialista hazámról, a Magyar Népköztársaságról, ha én most megfutamodnék...? Hazafias kötelességem megmutatni, hogy itt nálunk minden ember egyenlő, s mi sem áll távolabb tőlünk, mint a faji megkülönböztetés!

Beleegyeztem a másnapi találkozóba. Mint egy modern Iphigénia. Csak az én önfeláldozó nagylelkűségemnek egyelőre még kétséges volt mind a határa, mind az eredménye.

Az azért többször is felvetődött bennem, hogy ígéretem ellenére, mégse megyek el. Haragudtam Ahmed Umarra, amiért ilyen erőszakos volt, amiért ilyen kellemetlen választás elé állított.

Bosszúból visszaűztem őt Afrikába. Levettem róla az inget és a nadrágot, s csak egy kis ágyékkötőt hagytam meg rajta. Törzsi jeleket festettem, karcoltam az arcára. Lesből támadó bennszülöttet csináltam belőle, aki mérgezett nyíllal ejti el a szavannák ragadozóit, és csak amikor egy kissé lehiggadtam, engedtem meg neki, hogy nyílt küzdelemben hajszoljon egy oroszlánt, és a feldühödött állatot egy szál lándzsával támadva meg, kézitusában végezzen vele.

Ahmed vastag száját az öröm europid jellegűvé húzta szét, amikor másnap meglátott a megbeszélt helyen.

Megpuszilt. Kaptam tőle egy szép virágcsokrot is.

„Istenem, már csak ez hiányzott! - markoltam meg a virágokat. - Miért nem könnyíti meg a helyzetemet ez az ember?”

Udvariasan, de riasztóan kimérten viselkedtem. Negyedóráig másról se voltam hajlandó beszélni, csakis az időjárásról. Felfedeztem ugyanis, hogy míg ez a téma pompás lehetőség arra, hogy vadidegeneknek kezdőlépés legyen a bensőségesebb társalgáshoz, a szerelmi hevületet kiválóan le tudja hűteni.