Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 4. szám - Kolontári Attila: Illyés Gyula a Szovjetunióban

Kolontári Attila • Illyés Gyula a Szovjetunióban

49

majd az első arra járónak kiöntsék a szívüket. Illyés szerint ez is a gyermeki és naiv orosz lélek sajátja.

Számára ez a rendszer orosz, a sajátos orosz problémákra próbál választ adni, ezek a válaszok azonban számos esetben rosszak, embertelenek. „Az emberek érintkezésében általában nemcsak a testvériességet, de a kötelező udvariasságot is alig tapasztalom. Az életben versengést, gyanakvást láttam, irigységet is. Az utcán gorombaságot és könyörtelenséget” - értekezik Illyés Gyula, miközben számon kéri az új rendtől a szabadság, egyenlőség, testvériség eszméit. Felháborítja az úton-útfélen felbukkanó elhagyott és elvadult, felügyelet nélküli gyermekek látványa, akik koldulásból, bűnözésből tartják fenn magukat, és akik megmentéséért láthatóan nemcsak az állam nem tesz semmit, de a járókelők, köztük a kommunisták is hideg érzéketlenséggel fordulnak el tőlük. Mint érző és gondolkodó ember nem tud megütközés nélkül elmenni a pravoszláv egyház megpróbáltatásai mellett. A templomok nagy részét lerombolták, másokban autójavító-műhely, raktár vagy éppen mozi üzemelt. Moszkvában nincs harangszó, tizenöt éve hallgatnak a harangok - írja. Alig talál Moszkvában működő templomot. Képzeletben megemeli kalapját mindazok előtt, akik még ilyen körülmények között is hitet tesznek vallásuk mellett.

Ugyancsak nyugtalanság tölti el a parasztság sorsát látva. Ez az a társadalmi csoport, amely iránt családi kötelékei, egyéni beállítottsága okán a leginkább érdeklődik. Homályos, a hazai és világsajtóból származó információi vannak a mezőgazdaság tönkretételéről, a parasztság kolhozba kényszerítéséről, a több millió áldozatot követelő éhínségről. A parasztság üldöztetésének kézzelfogható, látható nyomaival mindössze egyetlenegyszer találkozott. Alekszandrovszk vasútállomásán egy elkerített helyen látott 10-15 férfit és nőt üldögélni batyuikkal, akiket ő kitelepített parasztoknak vélt. Érdeklődésére azonban makacs hallgatás volt a válasz. Neki természetesen csak jól működő, vagy legalábbis annak látszó kolhozokat mutattak, csak olyan parasztokkal (többnyire a kolhoz vezetői) érintkezhetett, akik elégedettek voltak, akik a kollektív gazdálkodás előnyeiről prédikáltak. Más beszélgetőpartnereitől hall arról, hogy ezen a téren nehézségek voltak, az okokat részben a kulákok ellenséges magatartására vezették vissza, részben a mezőgazdaság átszervezésénél tanúsított túlzott lendületből fakadtak. Illyés a hangoztatott „nehézségekkel” kapcsolatban rendkívül kritikus hangot üt meg. A parasztságot a Szovjetunióban is csak tényezőnek tekintették - írja - éppúgy lenézték, mint az arisztokraták, a hivatalnokok és a kereskedők, mindenki, aki belőle él. A két egykori szövetséges, munkás és paraszt szembekerült egymással, a „kalapács elvált a sarlótól és újabb ütésre emelkedett”. „Szükséges volt-e ez a kíméletlenség? Szükséges volt-e ez a véres kerülő? Hát milyen az a szocializmus,