Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 4. szám - Térey János: Hadrianus redivivus (vers)
12 Új DüNATÁJ • 2004. DECEMBER Akármit mond a konty alatti pletyka, Nem ő a meddő: mindig csak a férje. Akárki vagy, a kérők versenyében Alulmaradhatsz a tegnapi férjjel Szemben, s az szégyenteljes pillanat lesz. Ha engem alacsonyabb úr követ, Pannóniának nem lesz öröme: Előző ágya mosolygós magaslat, Amelyre új szerpentin nem vezethet; A régi jobb volt, és ő visszasírja... Helyettetek is szégyellem magam. Amit rátok hagytam, termő örökség, Kár lenne elherdálni, mint a fillért. Barbár barátaim, azon az órán, Mikor gazdát cserélt a tartomány, Elég lett volna egy friss mozdulat, Egy pontos döntés, egy királyi reflex - „Mindent megtartok!” - s nem lett volna baj. Bennetek nincsen szeretet, se ízlés. Ha egy boltív beomlik, eltörik A tégla, melyben duruzsolt a fűtés, Egy rúgás: minden jóvátehetetlen. Utánatok, utánam az özönvíz. Szokás szerint, ahogy a forradalmak A gyermekeiket falják föl, és A felnőtt fiúk apáikat, úgy A városok a más nevű elődöt. Én boldog voltam itt. Tudtam, hogy egyszer Aquincum augusztusa őszre fordul, Decemberére zivataros év jön, És elcsitulnak szaturnáliái. Nem árvább senki köztünk, mint a császár A porta nélkül - kéri vissza szépen, Nem volna illetlenség ennyi év Után sem; kérné, hogyha volna mit.
