Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 3. szám - Műmelléklet: Részletek Fusz György katalógusából
86 ŰJ DUNATÁJ • 2004. SZEPTEMBER Aknai Tamás ELŐSZÓ Részletek Fusz György katalógusából [...] Az idő haladtában megváltozó emberi kapcsolatok, célok, feladatok, munkaeszközök állapota vagy kulturális információk éppúgy tükröződnek a művészet éppen adott alakzataiban is, mint a köznyelvben. A műtárgy médium azonban önmagát is közvetíti, ami lényegében csak annyit jelent, hogy a jel-, és nyelv - teremtés feladatát némi önkénnyel valósítja meg. „Külön világot alkot” - magának. Konvencióvá válásához idő kell, de a „beépüléshez” szükséges idő általában a megértés és elfogadás ideje is. A művészet jól sikerült műveletei többnyire csupán ennek az időnek az ajtaját nyitják résnyire, melyen keresztül aztán az érlelődés áramai jöhetnek-mehetnek. Eredményesek lehetnek. Fusz György 1981 óta irányítja kíváncsiságtól hajtott éberségét az embert magát és viszonyait meghatározó külső - belső erők meghatározására. A sorsban, végzetben, jellemben megragadott jelentéskörök, ezek egymást átfedő halmazai voltak sokáig a szobrászi, keramikusi munkálkodásának szellemi tájai. Az ezekhez rendelt plasztikai nyelv, kifejezésmód és anyag az ember állandósult veszélyeztetettségének tényét rögzíti. A jelen művészetének eseteit értő szemlélő számára az evidencia erejével hat a formálás és formátlanná válás (deformálás) egyenértékűsége. A két szobrászati pont egymás tekintetében értelmes csak. A forma felépülése az anyag kiterjedésének kétségtelen átalakulása, a forma lebomlása pedig az anyag természetes vissza(át-)alakulása valamilyen más minőségbe. A formálás erői és a deformáció okai viszont nem ugyanazok. Az építés a természet erőivel párhuzamos, de merőben természetellenes tevékenység. A lebomlás a természet hatalomátvétele az ember alkotta mű felett. De a természetnek ezeket a folyamatait is modellezheti az ember. [...]
