Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 3. szám - Dobos Gyula: Illés Lázár: Disszidensnaplóm (Szemle)
82 Űj DUNATÁJ • 2004. SZEPTEMBER Május végére már a táborból el nem szállítottak türelme végleg elfogyott. A sorsukról naponta elhangzó ellentmondó hírek egyre jobban szították a rossz hangulatot. „Sehol sem találtam a helyem” - írja Illés Lázár naplójában. „Kártyáztam, itt is, ott is ücsörögtem, beszélgettem. Végül ebéd előtt felolvasták azok nevét, akiket kora délután el is vittek Gerovóba. Nekik hozzátartozóik vannak Ny-Németországban. (De ugyanebbe a táborba gyűjtötték később a Dél-Amerikába készülőket is.) Ebédre valami tésztaleves volt, amit ki sem hoztam. A levélosztást hiába vártam. A délutánt rossz hangulatban töltöttem el.” Az éjszakai nyugalmat pedig a részeg táborlakók verekedései verték fel. Június elején a Franciaországba jelentkezőket Eszékre szállították. Új tábor, új körülmények, csajka helyett mázas bádogtányér, néha ízletesebb ebédek, vacsorák. Ám, nem kis nehézséget jelentett, hogy a 900 fős tábornak mindössze 80 darab pléhtányérja és zsebkendőnyi ebédlője volt. A tábor valójában az érkező menekültekkel egy időben készült, és bővítése a táborlakók számának növekedésével együtt folyt. A lágerélet június 25-én ért véget. Vonattal Zágrábon, Ljubjanán, Milánón, Svájcon keresztül Franciaországba vitték őket. A napló egyik legszínesebb részét azok a levélrészletek képezik, amelyek az olasz, svájci úti élményekről, a megérkezésről vallanak. Új helyükön, a metzi laktanyában szerezték első benyomásaikat az új hazáról: a csillogó tisztaság, többfogásos étkezések, heti 500 frank zsebpénz, mind a szabad világba vetett reményt táplálták. A beilleszkedés megkönnyítése érdekében következtek a nyelvtanfolyamok. Illés Lázár szeme előtt mindvégig a továbbtanulás vágya lebegett. Helyzetét komplikálta, hogy elmúlt 18 éves, ezért líceumba nem vették fel. A napló itt megszakadt. A szerző az utószóban pótolja a Franciaországban töltött további nyolc hónap történéseit. Innen tudjuk meg, hogy későbbi továbbtanulása érdekében munkát vállalt. Először egy gyógyszeralapanyagot előállító üzemben, majd egy műanyaggyárban dolgozott, néha 16 órázott. Munkahelye szakmai továbbképzési ajánlatát nem vette igénybe, mert úgy vélte, számára nem ez a terület a végcél, ez nem szolgálná további vágyai elérését. A továbbtanulásról nem kívánt lemondani, de erre nem igazán látta a lehetőséget, ezért egyre erősödött benne szeretteihez visszatérés vágya. A végső megoldást a magyar állami garanciája jelentette, amely lehetővé tette a visszatérőknek tanulmányaik folytatását, bántatlanságát. Illés Lázár 1958. június végén a hazatérés mellett döntött. Naplóját, életének egy darabját, francia földön hagyva barátjára, Sántha Gergelyre bízta. * *
