Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)

2004 / 3. szám - Dobos Gyula: Illés Lázár: Disszidensnaplóm (Szemle)

80

Űj DUNATÁJ • 2004. SZEPTEMBER

Illés Lázár és diáktársai a megye patinás középiskolájában, a bonyhádi Petőfi Gimnáziumban 1956 őszén a negyedik évfolyamon kezdték meg tanulmányaikat. Az érettségire készülődés és a majdani továbbtanulás kérdése helyett „egyre lázasabban vitatták a felnőttek világából az iskola védőfalain hozzájuk eljutó társadalmi problémákat, kérdéseket, a sajtó, a hazai és néha titokban meghallgatott nyugati rádiók híreit A kollégium és iskola faliújságán egyre gyakrabban jelentek meg a lopva elhelyezett, újságból kivágott cikkek, változást követelő írások, rajzok, képek.

A fővárosi október végi események hatására Bonyhádon is voltak felvonulások, tüntetések, tömegrendezvények. A szerző fiatal kora ellenére nemzetőrként vállalt szolgálatot. November elején, egykori állami gondozott, diáktársa helyismeretét kihasználva, néhány kollégistával kalandos úton feljutott a fővárosba, ahol közelről látták az eseményeket. Néhány nap múlva falujába, Kisdorogra visszatérve beszámolt a Budapesten látottakról, ám a hallgatóság véleménynyilvánítás nélkül, némán távozott a tanácsházáról.

A forradalom leverését követően a bonyhádi gimnáziumban is folytatódott a tanítás. Sokak számára a félelem időszaka következett, tízezrek hagyták el otthonukat, Bonyhádról is szinte naponta indultak el családok az ismeretlen felé.

Amikor a meghosszabbított téli szünetben Illés Lázár apja azzal a hírrel jött haza, hogy „érdeklődtek” a fiai iránt, úgy érezte, cselekednie kell.

Mivel a Bácskában voltak ismerősök, legkönnyebb megoldásnak a Jugoszlávia felé távozás tűnt. Társaival körültekintéssel és némi szerencsével 1957. január 20-án Bácsborsodnál, a zöldhatáron elhagyta az országot. Ezzel megkezdődött az az időszak a fiatalember életében, melyről naplójában olvashatunk.

A lágerélet első hosszabb állomása Delnice fölött a hegyekben fekvő vidikovaci láger volt. A nem sok újdonsággal szolgáló mindennapi élet apró problémáit ki-ki vérmérséklete szerint, eltérően viselte, szinte naponta ismétlődtek a néha tettlegességig fajuló viták. Volt, aki a csökkentett cigarettaadag miatt elégedetlenkedett, másnak az ellátás, a tisztálkodási lehetőség, az egybezártság nem tetszett. Amíg a pénzükből tellett, csokoládét, narancsot, citromot, fügét vásároltak alO km-re fekvő településen. Majd az idő teltével a táborlakók eladták „felesleges” tárgyaikat, megváltak karórájuktól, öltönyüktől, harmonikájuktól, és az így szerzett dinárokat élelmezésük kiegészítésére fordították. Ahogy teltek a napok, az esti létszámellenőrzéseken egyre gyakrabban derült ki, hogy a kimenőről nem mindenki tért vissza a táborba. Bár egyre többen döntöttek a hazatérés mellett, a tábor zsúfoltsága az újonnan érkezőkkel egyre növekedett. Ugyanakkor az eleve nagy ellenszenvvel fogadott kormányképviselő érvelését szinte meg sem hallgatták, látogatásakor senki sem kívánt élni a vissza