Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 3. szám - Csekő Ernő: "Kitüntetett gyilkosok" - egy száz évvel ezelőtti Tolna megyei vonatkozású Népszava-sajtóper
74 Űj ÜUNATÁJ • 2004. SZEPTEMBER „A múlt évi általános országgyűlési képviselőválasztásoknál a pincehelyi kerületben a csendőrök rálőttek a népre. Néhány szívet hasogató kiáltás hallatszott és hét ember holtan terült el a földön. Azóta nap-nap után vártuk a hírt, mely arról szólott volna, hogy mi történt a gyilkos csendőrökkel, kik a védtelen embereket szuronnyal némították el. Meguntuk a várakozást. Hónapok múltak, hónapok teltek s a magyar parlamentben elfeledték azt a hét embert. Pedig az a hét ember választó volt, s a választók élete minálunk tudvalevőleg jóval drágább, mint a munkás emberé. Mert, hisz olyan kevés a választó, s olyan sok a munkanélküli munkás. Vagy talán úgy gondolkoztak a parlamentben az urak, hogy héttel ismét kevesebb azoknak a száma, akiket a jövő választásnál etetni, itatni, s végül megvásárolni kell? Ez a gondolkodásmód kitelik ettől a parlamenttől, mely mindent a maga haszna szempontjából néz. S ebben az esetben a hét holt ember effektiv anyagi hasznot jelentett. Nem bolygatták tehát a kérdést, és a holtak sírját benőtte a fű, a csendőrök gaztettét pedig belepte a feledés homálya. Most aztán mégis felelevenítették a brutális tettet. Hírül hozták az országnak, hogy hadi éremmel tüntették ki azt a három csendőrt, aki belelőtt a tömegbe. A gaztettet tetézték egy másik gaztettel. Kitüntették a gyilkosokat kik a nép filléréből táplálkozva, kipusztítják kenyéradó gazdájukat. Az ember kiköp az undortól, ha látja, mily erkölcstelen, mily elvetemült az uralkodó tanácsadóinak gondolkodása, de ökölbe szorul a keze, ha látja, hogy a nép fiainak vérrontását kitüntetik, dicsőítik s magával a kitüntetéssel arra buzdítják, csak öljön bátran, nem lesz bántódása. Odáig jutottunk tehát ebben az országban, hogy a legközönségesebb gyilkosság erényszámba megy? Az emberölést erénnyéproklamálták a »felségjogok«. Mi következik még ezután? A nép bosszúja, a nép ítélkezése..." A parlament pincehelyi halálesetekkel kapcsolatos érzéketlenségét ecsetelő iróniától egy lendülettel az indulatoktól fűtött vádakig eljutó cikkben több ténybeli tévedés is előfordul. Először is a csendőrtűzben életüket vesztettek száma - anyakönyvi adatok szerint is igazoltan - nem hét, hanem öt volt. Ezek a következők: Szentpáti József 20 éves béres cseléd, Dozmati Pál 21 éves és Patkó János 22 éves napszámos pincehelyi, Fiola Anna 16 éves tamási és ifj. Vida Mihályné 19 éves nagyszokolyi lakosok. (Csekő 1999. 25. p.) A dualizmuskori választójogban valamennyire járatosak számára az áldozatok neveit olvasva rögtön nyilvánvalóvá válhat, hogy azok életkoruk, foglalkozásukból következtethető anyagi helyzetük, vagy nemük miatt nem lehettek választók. Nem is voltak, ezzel negligálva a cikk egy másik állítását, azonban ez a korabeli választásokat kísérő visszásságokkal - etetés-itatás, korrupció - kapcsolatos kemény szavak általános érvényességét nem kérdőjelezi meg.
