Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 3. szám - Gajdó Ágnes: "Mikor születtem, a kezemben kés volt" (Tanulmány)
Gajdó Ágnes • „Mikor születtem, a kezemben kés volt’ 51 Amennyiben a „mindenséggel mérd magad” parancsa érvényes, a költő az éppen uralmon lévő hatalom törvényei szerint nem minősül bűnösnek; csak akkor lenne az, ha a mindenség íratlan törvényei ellen vétkezett volna. Szerb Antal a költő ártatlanságáról szól: „...ő volt a legártatlanabb ember, akit valaha ismertem. Semmi gonoszság nem volt benne, még enyhe gúny sem. Ártatlanul kíváncsi volt az emberekre, akikkel találkozott, várakozásteljesen tekintett mindenkire. [...] Túlságosan ártatlan volt ahhoz, hogy tudja, az emberek a legvégső kérdések iránt érdeklődnek a legkevésbé. [... ] És ezt a költőt mégis bűntudat kínozta. Lázas hiábavalósággal kereste a bűnt, amely miatt annyit kellett szenvednie.” A Bukj föl az árból nagyon szorosan kapcsolódik a Nem emel föl című vershez, mintegy folytatása annak. Kozmikus méretűvé válik a hiány, a bűn és a büntetés vágya, az ártatlanság érzése legalább annyira nyomasztja, mint vélt bűnössége. Bűnhődésvágyát félelmetes paradoxonban fejezi ki (Bukj föl az árból): „verje bosszúd vagy kegyed / belém: a büntelenség vétek! / Hisz hogy ily ártatlan legyek, / az a pokolnál jobban éget.” Vagyis a büntelenség bűn, s ezért büntetés jár. A büntetés lehet a magány érzése, lehet az ártatlanság érzése, lehet a világhiány érzése. Egyedül nem érzi biztonságban magát, s ezért fordul egy sajátosan József Attila-i Istenhez, ahhoz a lényhez, akit ő maga alkotott. Vágó Márta visszaemlékezésében így ír: „. ..meghatóan őszinte közlékenységgel, de dacosan és kihívóan is magyarázta, hogy Istenre megint szüksége van verseiben, »hiába épült le« az analízisben. Fölolvasta a Nem emel föl néhány sorát, még nem volt készen. Annyira ijesztően hatott rám, hogy észrevette és megharagudott. Óriási teljesítménynek érezte, különösen azt, amit tudatosított benne, úgy érezte, nagyon mélyre ment el. így is volt.” A „nem ember szívébe való kínok” kései az istenhez mérhető fájdalom és a szenvedés nagyságát érzékeltetik. A szívet átjáró kés képe fölidézheti bennünk azokat a képzőművészeti alkotásokat, melyeken a Fájdalmas Máriát hét tőrrel a szívében jelenítették meg. A keményen koppanó „kínok késeivel” alliteráció a kései József Attila két kedvenc szavát sűríti. Beney Zsuzsa szép tanulmányában a költemény második és harmadik szakaszának romantikus csillogására, rendkívüli fényességére figyelmeztet; kifejti, hogy az emberi szenvedés „is romantikus szélsőségeiben, hatalmassá fokozva jelenik meg: eget-földet magába olvaszt”. A „porból éppen hogy kilátszom” önjellemzés idézheti az én gyermeki kicsinységét, az elesett, eltaposott, múltjának mélységeibe feledkező, a gyermekkori emlékeket folytonosan előhívó felnőttet, aki aránytalan küzdelmeit panaszolja. A játék József Attila költészetében és életében egyaránt meghatározó jelenség. A Szerkesztői üzenetben írja: „Nem értem, miért volna alacsonyrendű a játék, a gyerme
