Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 1. szám - Csernák Árpád - Gerencsér Zsolt: Sztrájk
24 Űj DUNATÁJ • 2004. MÁRCIUS lékát egy hajdan működő, mára azonban kihűlt vulkánnak. Mások ötvenkilenc éves korukra már tekintélyes életművet mondhatnak magukénak. Az én eddigi mérlegem egy vékonyka könyv, benne két kisregény, egy kétfelvonásos tragikomédia, aztán a már említett novellagyűjtemény meg a legutóbbi, a három évvel ezelőtt megjelent regény. Négy könyv, és még legalább ennyi kéziratban, félkész, harmadkész állapotban. Már annyi megkezdett, felcímkézett mappám van!... Az évtizedek alatt felgyülemlett ötletek, újságkivágások alig férnek el egy méretes fadobozban. Lehet, hogy egy egész télen át elegendő papírmennyiség volna gyújtósnak a cserépkályhába! Én azonban nem dobtam ki még egyetlen, esetleg már felhasznált-feldolgozott cetlit sem. A kéziratokkal való fűtögetés Ádám szokása. Egyébként abban az évben, amikor novelláimat kiadták, Ádámnak nagyszerű verseskötete jelent meg. A jóság tallérai, ez volt a címe. Szerintem ez a könyv sokkal inkább megérdemelte volna a József Attila-díjat, mint az enyém. De hát... leszavazták. Illetve kevesebb szavazatot kapott. Akkoriban is úgy működött a díjak el- és kiosztogatása, akárcsak a jelenben. Valaki földobott egy nevet, azt felírták egy papírlapra. A szekción belül újra megszavaztatták a listára került neveket, és addig folyt ez a nevetséges herce-hurca, mígnem kialakult a végső sorrend. Egy aprócska szavazat is eldönthette az az évi díjazottak szakmai és olvasói „minősítését”... Föl kellene hívnom Ádámot. Megmondani neki... Csak hallani szeretném a hangját. Hogy esetleg felzaklat? Nem baj! Hogy is mondta Cioran?: „Abban a nagy hálóteremben, aminek egy taoista szöveg nevezi a világegyetemet, a tisztánlátás egyetlen módja a rémálom.”
