Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 3. szám - András Sándor: A kaland
András Sándor • A kaland 29 mindig nem tudhatta, mi lesz köztük, legalább nyert egy jó ismerőst. És kicsit meg is bocsátott emiatt a lánynak. Végül is egy nő csak egy nő. Ahogy a kávé fölött Heribertre nézett, úgy érezte, az is őt nézi, és ugyanerre gondol. A végső kézfogás melegében és Heribert ígéretében, hogy felhívja majd Londonban, ezt az érzését vélte igazolódni. A szállodát hamar megtalálták. Szobájukat, amit még Münchenből foglaltak le, épp csak felmérték, még ki sem pakoltak. Kellemes szoba, nagy széles kettős ággyal, ablaka, ha nem is a tóra, kies tájra nézett, változatos növényekkel frissülő dombokra. Egyikőjük sem volt még ennél a tónál, hát kimentek megnézni. Csalogatta őket, főleg Ingridet, a víz izgató szaga. Beszélnivaló akadt volna elég, de most a táj segítette őket: fel kellett fedezniök. „Bérelni kellene egy csónakot”, kiáltott egyszerre Ingrid. Ügy szakadt ki belőle a kívánság, mint őbelé egy vitorlás, amelyik a part közelében hirtelen lendülettel feléje fordult, mintha hozzá sietett volna. lan jólesően hökkent meg. Szerette a lány hirtelen vágyait, lendületét, elraktározott emlékek hangulata ébredt benne. „Legalább egy közönséges csónakot”, lelkesítette Ingrid. „Szeretnék a víz fölött lebegni, vajon milyen meleg?” Leszaladt a parthoz, és leguggolva belemártotta a kezét. „Meleg”, kiáltotta, „egész meleg”, fordult vissza a férfi felé, „gyere, ki kell próbálnod”. lan valóban le is ballagott a parthoz és a vizet, tényleg, langyosnak találta. „Fürödjünk meg”, javasolta Ingrid. lan ellenkezett, a lány azonban erősködött: „A sétát vacsora után is folytathatjuk, a naplementét viszont csónakban kell tölteni. Kell”, mosolygott a férfire, „és aztán tiszteletadásként bele kell ugrania vízbe”. Félórával később a víz alattuk ringott. lan evezett, Ingrid odaült elé, fejét a férfi combjának fektette. A hangulat aligha lehetett volna békésebb. Az evezőről csöpögő vízzel múltak-oldódtak a percek, a csónak szelíden siklott, lendült, mintha távoli csillagrendszerek fodrozódtak volna elmaradó két oldalán. lan a lány haját, nyakát nézte, formás lábát, és hirtelen vágya támadt, hogy megfojtsa és bedobja a vízbe. Nem igazi vágy, inkább csak gondolat, ötlet, de eleven ötlet. Vajon milyen lenne az élete utána? Nyugodtan evezett, a következő pillanatban már másra gondolt, aztán megint másra. Már tudta, ott folytatja Ingriddel, ahol abbahagyták Londonban, és arra kellett gondolnia, Heribert csak érdeklődik, ő eddig félreértette a helyzetet. Evezett, várta az éjszakát. Ingrid élvezte a csónakázást, az evezőcsapások lágy erejét, a nap alacsony sugarait. Le-lehunyta a szemét és álmodozott. Képek és gondolatok nélkül: a szellő, ringás, napfény, az evezőcsapások szelíden keveredtek, táncoltak benne. Aztán feltérdelt az ingó csónakban és eldöntötte, hogy beugrik. lant is hívta. Az vonakodott, de amikor
