Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 1. szám - Csernák Árpád - Gerencsér Zsolt: Sztrájk
Csernák Árpád - Gerencsér Zsolt • A sztrájk 19 hogy jön is belőlük valami? A kutya nem méltatott semmiféle válaszra, elmélyülten nyalogatta az öreg, fekete csecseket, szemlátomást inkább gyógyító szándékkal, mintsem táplálékot remélve... Anyám továbbra is ott állt és mosolygott. Ádám befejezte a történetet, és nagyot húzott a narancslevéből. Én valamiféle borzadállyal néztem a barátomat, és először azt gondoltam: ehhez az álomhoz nem tudok hozzászólni. Pedig valamikor komolyan foglalkoztam álmok elemzésével, értelmezésével, még álomvadász korszakomban. Ezt az álmot annyira rémisztőnek találtam, hogy nem akartam elmélyülni benne. Na?, kérdezte Ádám, mint aki nagy terheket dobott le a válláról. Nem tudtam kikerülni, próbáltam a legenyhébb változatot előadni, hogy ez megbékélést jelent az anyjával, és hogy a farkasember sem egy olyan rettegett lény, mint ahogy gondolnánk, azok között is vannak anyák, és lám, az állatok milyen élesen felismerik ezt. Deus est anima brutorum!, ezzel fejeztem be rövidke elemzésemet, és nagyon büszke voltam leleményességemre, hogy így kivágtam magam, de fellélegeztem, amikor begördült a szerelvényünk az állomásra. Gyorsan elbúcsúztunk, siettem haza. A vasúti felüljárónál úgyis elváltunk volna, de én arra hivatkoztam, hogy nagyon fáradt vagyok, taxival megyek, semmi kedvem most felcaplatni a hegyre. Ádám viszont két tömött bőröndjével is gyalog vágott neki az útnak. Még a taxiból is láttam, ahogy görnyedten vánszorog a verőfényben. Jó volt hazaérni. Kinyitottam a kertkaput, és beléptem a fenyőfákkal kerített udvarba. Viszonylag kicsi telek a miénk, legalábbis kisebb, mint a környéken elterülők. Fiatalkoromban kiterjedt földterületről ábrándoztam: saját erdőről, szőlőről, amit magam művelek; fehérre meszelt melléképületekről, ahol lovak várják, hogy lecsutakoljam őket; egy igazi kúriáról, melynek legfelső, apró toronyszobájából nappal messzire ellátni, éjszaka pedig bevilágítanak a csillagok... Ahogy korosodtam, egyre zsugorodott álmaim birtoka, mindinkább fogyott a fehérre meszelendő épületek száma; az annyira áhított ménesből pedig csak egy parányi, gyermekkori emlékkép maradt... Apám bátyjának voltak lovai, hiszen jól kereső szekeresgazda volt. Talán ötvagy hatéves lehettem, amikor felültettek az egyik lónak a hátára. Nem igazi kocsisló volt, nem széles hátú muraközi, hanem finom testű magyar félvér... Azóta is érzem testem alatt annak a lónak hintázó mozgását, semmihez sem hasonlítható közelségét, illatát... Volt idő, amikor szerettem volna elköltözni innen. Volt, hogy már vevő is akadt a házra, már a foglalót is kifizették, mi pedig a csomagolás és házkeresés lázában döbbentünk rá: nem tudnánk máshol élni, mint ennek a kisvárosnak ezen - az akkor még távol eső - kies részén... Ahogy az apám ültette fákat néztem, meg a régi, általa vett, vagy szüleitől öröklött bútorokat, meggondoltam magam, és visszafizettem a foglalót. Ennek már legalább húsz éve!...
