Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Marafkó László: Búcsúregény (részlet)
Marafkó László • Búcsúregény 49- „Nyögd már ki!” hogy bizalmas purparléitok Nyikos kolléganővel feltűnnek már a diákoknak is.-És?- Hogy-hogy és? Rossz vért szülhet.- Mi az, hogy rossz vért? És hogyan szülik azt?- Hát így is jó. Én csak figyelmeztetni akartalak.- Köszönöm. De te se felejtsd el, hogy én sem vagyok mai diák. Küldjem be netán Nyikos tanárnőt is? A direktor bosszúsan legyintett és visszatelepedett az íróasztala mellé. A lágy áramlat, amely nemrég még részének tekintette, most nem küldött érzékelhető jeleket. Nem volt nyugtalan, nem húzta össze a gyomrát görcs, de a meghitt erő tartózkodássá közömbösült. Hogy vigasztalja magát, első- s egyetlenszülött fiuk gimnáziuma felé kanyarodott: a gyerekek mindig pontos tükrök a felnőtteknek, különösen a szókimondó és könnyen sértődő kamaszok. A gimnázium sárga tömbje uralta az utcát. Látta a régi kisiskolást, aki a nehéz táska alatt meggörnyedve szaladt felé, ha befordult a sarkon. Az egész utcát betöltő csengetés után most a kapuban átvedlettek a csoportok: az egyenpofát vágó fiúk cigarettára gyújtottak, volt, aki leült a lépcsőre, a másik extravagáns sapkát húzott fel, szándékolt, művi harsánysággal átkiabáltak az utca túlsó felén álló lányoknak. Gábor egy lánnyal jött lefelé a lépcsőn. Ebből súlyos esti feddések lesznek, amiket az érző apa lesz kénytelen elviselni. A tükröztetésnek vége - úgy, hogy el sem kezdődhetett. H. menekülésre fogta volna, de a fia észrevette.- Ő Barbara - mondta Gábor. Szőke, ártatlan szemű leányzó nézett H.-ra, aki majdhogynem zavarba jött a bemutatástól.- Apa, nem tudsz adni egy kis pénzt? H. a pénztárcájához nyúlt, kivette.- Tudod, ma kellett befizetni a szakszervezeti díjat - „Nem is vagyok már tag” -, szóval, alig pár százast tudok...- Nem baj - és Gábor elvette. - Este majd jövök.- Remélem - hűlt le H., a megszégyenített családfők biztos sértettségével. Belül somolygott: ilyen párbeszéd az ő apja meg közte elképzelhetetlen lett volna. Akárcsak a pénzkérés. „Keress, ha kell” - mondta volna. „Sebaj, ma jön a kis burkus Zoli.” Meglehet, egy tanítványban tovább él a tanár emléke, mint a közvetlen hozzátartozókban. Olcsó vigasz. Némi öntetszelgés
