Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Zemlényi Attila: Vers (Luca óriás lett)
Zemlényi Attila • Vers 25 Zemlényi Attila LUCA ÓRIÁS LETT Elég napos délelőtt volt és tényleg balra van, de az eszem nem súgott semmit. „Légy kedves mi-mindenkivel Kicsim!” akadoztam, mint egy öreg bakelit. „Na-nagyon figyelj oda, hogy majd rád is figyeljenek, könnyen szeressenek.” E sületlen parainesis közben zsíros-vérkarikás képek fortyogtak, pukkantak szét a fejemben, majd’ lerúgták a fedőt Ottlik, King, Csáth, Turnier, Móricz finomra csiszolt, fajansz démonai. Apró csontmarkok szorították a torkom,- a szeme, Kék golyó utca, szájszéle, ami az enyém, puha sztélé, lefelé biggyedt - „Csak ü-ügyesen csibém!” hadartam rekedten a rozsdás vasdárdák előtt, amelyek mögött mamuthasával, szauruszpotrohával trónolt az iskola. Ez a jégszívű, fasiszta iglu, ahol nyolcadikos bácsik és nénik is vannak, már többen biztosan szeretkeztek, cinkosan megbújva dohányoztak, nyújtogatták érdes bocinyelvük csípős gabonapárlatokba. „Sze-szeretlek kicsim!” gurult utána a zúzott kövön az elhasznált varázsige, miközben elengedte a kezem és elment. Ekkor fordultam szembe először az ősszel. Menthetetlenül belekeveredtem valamibe, a szemem megtelt fájdalmas aranyszín káprázattal. Fecskék korbácsolták a villanydrótokat,
