Új Dunatáj, 2004 (9. évfolyam, 1-4. szám)
2004 / 2. szám - Kelevéz Ágnes - Pienták Attila: "Rendes Becsületes Munka" - beszélgetés Rába Györggyel
16 Új Dunatáj • 2004. június Jelenkorban olvasható idevágó cikkben minden benne van, a lényege az, hogy nagyon sok mindent Gál István rosszul olvasott, hogy nem fordította meg a kéziratokat annak ellenére, hogy a kéziraton ott van a „fordíts” jelzés, és önkényesen magyarázta, mert úgy gondolta, hogy neki Babitsot lakkoznia kell, jó akaratból, jó szándékból, valószínűleg azért, mert szerencsétlen módon az életének egy részét börtönben töltötte, és nem volt éppen annak az esztendőnek vagy esztendőknek a tudatában, hogy mit lehet csinálni, és mit nem. A 70-es évek elején nem volt szükséges már az, hogy Babitsból olyan politikai utastársat csináljunk, akit elfogad a politikai vezetés, és ilyenformán mentegetni lehessen. Ezt a jó szándékot feltételezem, de az eljárás teljesen esztelen volt. Ezek után adtam a Jelenkornak ezt a cikket, amiről - ez szerintem teljesen lovagias eljárás volt -, Szederkényi tájékoztatta Gál Istvánt, mire Gál István felhívott, és többszörösen megfenyegetett, hogyha én nem vonom vissza a cikket, akkor ő - és felsorolta, hogy kiknek fog szólni, hogy azok nekem (ki-ki a maga lehetőségei szerint) ártsanak, Sőtért, aki az igazgatóm volt, Kereszturyt, aki a Babits hagyatéknak volt a fő őre, Illyést, aki a magyar irodalomnak a központi alakja volt; talán mást nem, ez is elég volt. Mire azt mondtam neki, hogy Pista, te három olyan okos embert mondtál, akik ezt nem fogják neked megcsinálni, mert ilyesmit értelmes, okos emberek nem csinálnak meg. Egyébként is úgy gondolom, hogy a cikknek a megfogalmazása teljesen korrekt. Máskülönben te voltál az, aki szutyongattál arra, hogy mondjam el a véleményemet, itt van. De ő majd Sőtérnek, Kereszturynak, Illyésnek... Na most, valóban szólt, mert Keresztury egyszer ezt fölhozta nekem. Keresztury egyszer kért tőlem valamit, amit én nem akartam megcsinálni, és akkor ezt fölhozta, hogy Gál megkérte, állj ki mellette, de nem volt hajlandó ebben az ügyben... Mondom, Dezső bátyám, valószínűleg azért tetted, mert ez volt a meggyőződésed, hogy ebben a polémiában nekem van igazam. (Zárójelben: azt kérte tőlem, hogy vállaljam el a Beszélgetőfüzetek sajtó alá rendezését, de a szövegközlésnél kihagyásokkal kell élnem. Nekem az volt a véleményem, hogy ez egy kritikai kiadásnak a feladata, nem egy népszerű közlésé, ezt fejtettem ki neki. Azt már nem mondtam, hogy az én meggyőződésemmel ellenkezik, hogy kihagyásokkal éljek - gondoltam, ennyi elég.) Visszatérek a következőre: még ezekkel párhuzamosan a következők történtek. Nekem a Magvetőnél akkor sajtó alatt volt egy műfordítás-kötetem. Annak a lektora - megint nem mondok nevet -, arra kért, hogy találkozzunk. Találkoztunk. Alig esett egy-két szó a műfordítás-kötetről, ezzel szemben a Jelenkornál levő cikkemről, hogy ő hallott erről. Mondom, igen. Hogy őt ez nagyon érdekli. Igen, hát megjelenés előtt áll, nemsokára olvashatja. De ő nem olvashatná-e előbb? Mondom, kérem szépen,
