Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 1. szám - Bornemissza Iván: Billegők
78 Úr Dunatát • 2003 március — Mi lenne? Eltervezem, hogy elhagyom a nappali melegedő és a férfi átmeneti szálló lakóit. Nagyon sűrű a levegő, ki kell kerülnöm néhány sorsot. Még meghallgatok valakit, aztán indulok. Néhány órán belül Budapesten vagyok. A ma estét barátok között töltöm, holnap külföldre megyek, meghívtak. — Mi hiányozhat belőlük, mitől lehet, hogy nem akarnak kikerülni? — Ők már beletörődtek abba, hogy így fogják leélni az életüket. Ők beletörődtek. Én nem tudok beletörődni még mai napig sem. Engem mai napig is bánt, hogy ennyire lecsúsztam. Lecsúsztam nagyon. De próbálok kikapaszkodni a dolgokból. A mocskos sárból. Még most is megpróbálom. És ha tízszer kell, még tízszer megpróbálom. Mert azt mondtam mindig, hogy aki nem reménykedik, tehát aki nem bízik, az egy elveszett ember. Elveszett ember. Bízni mindig kell. Valamiben bízni kell. És célnak mindig kell lennie. Mert annak a kilencvenéves embernek még mindig van egy célja. Tehát egy célt tűz maga elé az ember állandóan. S aztán próbálja elérni. Ha nem is éri el, de mindig azon van, hogy csak, csak, csak... És én így vagyok. Most azt akarom elérni, hogy veszek egy kis házat. Mert nem jött össze, mert valahol mindig begurul egy kugligolyó. Elüti a lábam. Kész. — Peches ember vagy? — Peches, az hétszentség! Ebben az utóbbi pár évben nagyon peches vagyok. Amit akarok nagyon, hétszentség, hogy nem sikerül. Nem sikerül.
