Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 1. szám - Farkas Zsombor: "Itt a jövő előttem!" - "...aztán a többit majd meglátjuk"
68 Út Dunatát • 2003 március — Azt lehet mondani, hogy Magyarországon kapsz valamifajta segítséget ? Vagy hogy többet kapsz, azért, mert nem egészséges a lábad? — Hát... igen! — Konkrétabban? — Szerintem még az ismeretség alapján is... hogy sok mindenki ismer itt. — És ha felkerülsz, mondjuk, Pestre dolgozni? Ott nincsenek ismerősök... — Hát nehezebb lesz persze. Mint ahogy most szeptemberbe is jönnek új osztálytársak meg új tanárok... — Végül is elég optimista vagy... — Optimista vagyok ez ügybe, persze! — Eddigi egész életedből emlékszel-e olyan dolgokra, eseményekre, amelyekre azt mondod most, hogy nagyon nehéz volt ? Vannak-e töréspontok, amelyeket konkrétan meg tudsz nevezni? — Ilyen komolyabb összetűzések, töréspontok? Hú...hát volt; még amikor apám kórházba került, mer leesett a magasföldszintről, mer csinált egy szúnyoghálót. Kintről csavarozta be, aztán lecsúszott, leesett. A bal lába szilánkosra tört, csavarok voltak benne. Megvagy tizenhárom évvel ezelőtt a tüdejét átvitte egy betonvas, építkezésen... Hát nekem a mostani, mer most is elütötte egy autó. Akkor má itt laktam... nem, akkor még nem... Elütötte egy autó. Eltört az álkapcsa, meg a gerince megsérült neki, de az... nagyon súlyos volt... féltem is! — Olyanok, amelyek nem apukádhoz kötődnek? — Anyámmal volt még egy. Akkor is nagyon megijedtem! Ment a Faunába, hogy elhozza az élettársát kocsival, azt belecsattant egy hülye paraszt. Szépen kanyarodott volna be a bejáratnál... Mer telefonált a bunkója, azt... hát majdnem eltörte a gerincét! — Saját személyedet ért dolgok ? Lelkileg? Lelki töréspontok, rázós helyzetek ? — Lelkileg? Hát mostanába nem. De viszont akkor nagyon megijedtem, mikor barátnőmmel összevesztem. Akkor nem tudtam volna, mit csináltam volna, hogyha...hogyha azt mondja, hogy nem. Szellemileg viszont má... szellemileg már nem érdekelnek, amit mondanak rám, hogy ilyen hülye meg olyan paraszt. De viszont ez, amit má Misiék mondanak... Ez engem má nagyon-nagyon zavar! Szóval mondják, mondják, aztán én meg má nagyon unom. — Szép emlékek? Olyanok, amelyekre mindig szívesen emlékszel vissza? — Legszebb? Hát az egyik legszebb az volt, mikor kikerültem az Államokba. Akkor világot láttam. Az az egyik. — És még?
