Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 1. szám - Szabó Emese: A Fillér utca lakói

44 Úi Dunatát • 2003 március bertársára. A régi rendszerben biztos nem mert volna rálőni egy emberre ez a sze­mét. Vagy igen? Miért viszonyultak most egymáshoz másképp a gazdagok és a szegények? Régen a szegények valamiféle irigységgel fűszerezett tisztelettel néztek a ha­talmasok és gazdagok világára, mostanra valahogy elkopott ez a tisztelet. Maradt az irigység, ehhez hozzácsapódott a fröcsögő gyűlölet. Philemon és Baucis Ha jobban belegondolok, a Fillér utca legkisebb házába szorult a legtöbb boldog, feledhetetlen pillanat. Itt lakott Kőműves Bertalan nyugdíjas lakatos és Kőműves Bertalanné, született Székely Ida, a történtek óta leszázalékolt jegyszedőnő. Húsz éve éltek békességben, szeretetben, becsülték egymást. Ez volt Kőmű­ves Bertalan harmadik házassága, s egyben a legsikerültebb is. Igaz, Kőműves Ber­talannak ez a felesége se szült gyereket, de legalább akart. Az első felesége túl öreg volt. Húsz év volt a korkülönbség kettejük között. A második felesége egyszer teherbe esett, de elvetette a gyereket, mondván, neki már előző házasságából van gyereke, többet már nem akar. Kőműves Bertalan már csak akkm szembesült e könyörtelen ténnyel, amikor felesége hazament a kórházból. Másnap beadta a válópert. Amikor harmadik feleségével elhatározták, hogy gyereket akarnak, elmentek orvoshoz, aztán másik orvoshoz, majd egy harmadikhoz, de hiába. Talán az volt a baj, hogy az asszony előző házasságában, amikor legelső ter­hességét hordta, az akkori férje részegen úgy megrugdosta, hogy egyből odalett a hat havi terhesség. Sok idő eltelt mire az asszony úgy ahogy rendbejött. Akkor találkoztak ők ketten, két sokkos embert összehozott a sors. Elmesélget­­ték egymásnak gyötrelmeiket, bajaikat, gondjaikat, és ettől összekovácsolódtak. Úgy összekovácsolódtak, hogy őket senki emberfia szét ne tudja választani. Hosszú egymás mellett élésre rendezkedtek be a maguk szerény, beletörődős módján. Szerették egymást, őket is szerette mindenki. Soha nem okoztak gondot vagy kárt senkinek, nem pletykáltak, nem ócsárolták szomszédjaikat. Amikor még jobb világ volt, jobban jutott mindenre. El tudtak menni néha gyógyfürdőbe, egyszer még a Balatonnál is üdültek, igaz, hogy beutalóval. Volt egy Trabantjuk, sokat jártak vele kirándulni, ide-oda, nézelődni a kör­nyező városokba. Ha tehették, minden évben elmentek Debrecenbe, a virágkiállí­tásra. Azt nagyon szerették.

Next

/
Oldalképek
Tartalom