Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 4. szám - Németh Attila - Rihmer Zoltán - Harmati Lídia: Babits Mihály személyisége

Németh - Rihmer - Harmati • Babits Mihály személyisége

19

nem jelentenek majd látványos szakítást a korabeli (általa „nótá”-nak, „útszéli érzelgés”-nek mondott) lírai alkotásokkal. Erre utal az 1902 november-decemberében írt Levél című verse:

Egynéhány verset küldök, szerkesztő ur, Bár félek, hogy majd olvasatlanúl - Szokás szerint - papírkosár mögé hull, S lázongó röpte békét ott tanúi.

De miért is írok? dicsőségre vágyom Talán (Hisz pénzt, azt úgyse nyerhetek.)?

Nem. Megvan szép virágom, kis világom,

Árnyékban élni jobban szeretek.

Hasonló ambivalens érzések fogalmazódnak meg az 1903 elején írt A költészet katekizmusa című versben:

Hagyjatok engem, jó barátok,

Bölcs lenni már én nem tudok.

Mert kényszerít valami átok Dalolnom, míg dalhoz jutok.

S hogy énekemre gúnyt ne hívjak,

Legfellebb elbuvok vele.

Némulni?! Lelkem sokkal ifjabb,

Hogy állna daltalan tele.16

Nagyon érzékenyen érintette, ha verseit kritika érte. Fiatal költőként barátjának, Kún Józsefnek így panaszkodott elsőként megjelent verseinek fanyalgó fogadtatásáról: „[...] az, hogy Rákosiék, Gyulaiék, általam megbecsült kiváló emberek épen belém ütköznek, mint botránykőbe, s elrettentő például citálják jóhiszemű s egy kis jóhiszeműséggel mindenesetre megérthető verseimet.”17 Szerencsére, ez nem vezetett ahhoz, hogy ezután csak az asztalfióknak dolgozzon. Ebben sokat segített az, hogy Osvát Ernő meghívta a Nyugathoz, melynek szellemiségével Babits könnyen azonosult. Olyan közegbe került, amelyet fenntartások nélkül elfogadhatott.