Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 3. szám - Kamarás István: Örökrangadó (novella)
26 Út Dunatái • 2003. szeptember — Exhortáció, exhumálás, exiogens, exilicum, exitrea... — Most már elég! - szólt halkan a jelölt.- Már nehéz a fejem, ennyit már úgy sem tudok megjegyezni. Különben is, éppen hogy csak át akarok menni. Mosolyogni próbált, de nem sikerült, megpróbált hunyorítani. Ez sikerült, de utána sötét lett. Meg kellett gyújtani a gyertyákat. — Inkább a meccset szeretném hallgatni - mondta nekik a jelölt - Még van hátra néhány perc. Erősítsétek föl! Az önéletrajzomba pedig még írjátok bele, hogy amikor kiselemista voltam, és apám egy kosárral elküldött a szőlőbe Féci bácsihoz, a fejemre húztam a kosarat, s úgy mentem. Azóta sem jött le a fejemről, és csak ezen keresztül láttam mindig a világot. Most, hogy leoperálták a fejemről, amit nagyon köszönök, a doktor uraknak, sokkal többet látok, de bele is halok, mert a kosár tulajdonképpen az én... — Folytassa, asszonyom! - nógatta Bábut a főorvos, és két újabb lexikont zúdított az ölébe. — A meccset, főorvos úr - könyörögött a jelölt. - Maguk is szokták hallgatni, még operáció közben is a kisrádión. Bábu szépen térdeire fektette a lexikont, komótosan kinyitotta, s másik kezével megfogta a jelölt kezét. — És akkor, az a balszélső, úgy, de úgy elfutott a szélen azzal a labdával, hogy csak úgy néztek utána, még a kapus is, és így aztán nem volt más hátra, mint egy remekbe szabott góllal terhelni az ellenfél hálóját. Hall engem, doktor úr? A jelölt mindent hallott. Még az ellenfél szurkolóit is, pedig azok nem lehettek sokan. Meg szerette volna szorítani Bábu kezét. — Szép volt - suttogta. - De sajnos, les volt, innen egészen jól lehetet látni. — Fúj, bíró!! Folytassa, asszonyom!! Fúj, bíró!! - süvöltötte a főorvos, és egy fiolát a szája elé tartva óriásit Rittyentett. — Attól félek, nekem nem hiszi el... - sóhajtotta Bábu. — Erősítsétek föl - írta szájával a levegőbe a jelölt. És most remekül lehetett hallani Szepesit: „Most, most, most, az utolsó pillanatban, talán most!! Gól! Gól! Gól!!! Óriási. De nézzük csak, nem értem, nem értem, Mit integet? Mit integet a partjelző? Mit integethet? Valamit mégis csak látnia kellett, ha ennyire integet! Most aztán nem tudom, mi lesz. Nagy tanakodás. Nem tudom, mert, ha nem adja meg, ha nem adja meg, akkor, akkor elszabadul a pokol. Meg kell, hogy adja, meg kell, hogy adja, meg kell, hogy adja. Ha megadja egy lépcsőfokkal feljebb, de ha nem, akkor... Hát erre még gondolni is... Meg kell, hogy adja, meg kell, hogy adja, meg kell, hogy adja!”
