Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)

2003 / 3. szám - Kamarás István: Örökrangadó (novella)

Kamarás István • Novella

13

Kamarás István

ÖRÖKRANGADÓ

— A tárgyalást megnyitom. Mit érdemel ez a jelölt, akinek a záloga a kezemben van? - kérdezte szigorúan főorvos.

— Álljon egy lábon! - javasolta kislányhangon nagylánya.

— Szigorító! - sivítóttá kisfiúhangon nagyfia.

— Akkor essen kútba! - próbálkozott kislányhangon nagylánya.

— Szigorító! - rikoltotta kisfiúhangon nagyfia.

— Játsszon velünk, ha hazajön! - sóhajtotta kislányhangon nagylánya.

— Szigorító! Most az egyszer nem fogja olyan könnyen megúszni - sziszegte nagyfia.

Ez már egészen biztos, bólogatott a jelölt. „Nem tudom, hogyan képesek ezt anélkül végigcsinálni, hogy egyszer is elnevetnék magukat”, mondta a főorvosnak. Aztán bizonygatni kezdte, hogy általában nem ilyenek, de egyetlen egy mosolygósat sem talált a nagy halom fénykép között.

— Tehát mit érdemel ez a jelölt? - kérdezte a főorvos, ha egyáltalán ő volt, s nem valami más fő-fő.

A Főépszer igazgatója lépett elő:

— Tisztelt bíróság, a vádak súlyosak, de azért vagyunk itt, hogy a társadalom számára elfogadható ítélet szülessék. A vádlott...

— A jelölt - javította ki a fő-fő.

— Vagyis a jelölt a vezetésem alatt álló Főépszer Készülék részlegének alkalmazottja, jelenleg raktárvezető, pontosabban segédraktárvezető beosztásban. Munkáját általában jól végezte, és több ízben könyvjutalomban részesült.

— Háromszor - pontosította a jelölt - és mindig ugyanazt a könyvet kaptam.

Vagy senki sem hallotta, vagy senki sem hederített rá.

— Mindössze egyetlen mozzanatara emlékszem, ami esetleg terhelő lenne. Eléggé furcsa esetről kell tanúskodnom. A vádlott, vagyis a jelölt fél évig, mindössze fél évig, a mázoló csoport vezetőjeként dolgozott, méghozzá úgy, hogy semmiféle papírral nem tudta mázolói szakképzettségét igazolni. Azt mondják, egészen jól értett hozzá, de így is kellett lenni, ha egyetlen egy régi szakmunkás sem vette észre, hogy nem is szakmája. Emberileg sem volt vele probléma, még ebben a, ha szabad így mondanom, ál-mázolói korszakában sem. Nem parancsolgatott, megfogta ő is az ecsetet. A beosztottjai lepődtek meg leginkább, amikor személy