Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 2. szám - Heilmann József: Regényváltozatok a nemzetiségi-kisebbségi sorsra II.
74 Út Dunatái • 2003 június beszéd formájába kivetített belső gyötrődés ez a betét, mely Sebestyén másik énjének ironikus-önkritikus hangját, hősünk bizonytalanságait, kafkai szorongásait és kételyeit szólaltatja meg. A nyughatatlan törekvés, hogy a családot minden áron összetartsa, összefogja, a tökéletesedésbe vetett hit, az ártatlan áldozatokkal (köztük a svábokkal) való együttérzés a legfőbb vádak ellene, melyeket csak tetéz a vele szemben megnyilvánuló (politikai) bizalmatlanság: „Ez a család kiterebélyesedett, gazdagodott lélekszámban, mert ugyebár egy állami gondozottat is magukhoz vettek (...) épített, dolgozott, ritkán mosolygott, volt olyan év, hogy egyszer se ... Nevezett alperes Babai Sebestyén összegyűjtötte az egész családot... valójában azért, hogy továbbra is ellenőrizze a lányait, a vejeit meg az unokáit, alak valóságos rabságban élve nem tudnak kibontakozni (...) S ezzel a nagycsaládot középkori családi szervezetbe építve visszafordítja az idő kerekét” - vádolja a bíró.24 Ezen a keserűségtől sem mentes depresszív állapoton mégis felülkerekedik Sebestyén életfilozófiája. Erről tanúskodik a regény keretszerű befejezésének optimista kisugárzása. A szőlőhegyről hazatérő Sebestyént a legszebb születésnapi ajándékkal, valódi hírrel várja Erzsi: Kiskati esküdni akar, és amíg folyik az építkezés a közös telken, ismét szükség lesz a kisszobára, melyben korábban a családnak oly sok tagja lakott már. Sebestyén álma, életcélja - vállalt hibái és emberi botlásai dacára - megvalósul. A család gyarapodik, birtoka, háza további családtagokkal népesül be: „Három család lesz itt nemsokára, négy nemzedék. Behálózzák a hegyet, a várost, az országot, Közép-Európát, a világot, a mindenséget.”25 Ez a humanista író életigenlő válasza a kelet-európai sors emberpróbáló kihívásaira, nem egyszer fájdalmasan nehéz paradoxonjaira. Múlt, jelen és jövő, szőlővári (szekszárdi), halmosi (pécsi) és délvidéki helyszínek, a külső események és a belső, lelki élet mozzanatainak csodálatosan és elválaszthatatlanul egymásba játszó egységét teremti meg László Lajos a Tigrismosolyban. A családregény legszembetűnőbb formai jellegzetessége épp a sok komponensű, összetett világlátást biztosító szimultanizmus és az ennek megfelelő mozaikképes technikára épülő elbeszélésmód mint a sokszínű nagycsaládi lét egységbe, összhangba foglalásának kompozíciós eszköze. A szerző négy fejezetre tagolva (A titkok könyvei, Sebestyén elindul a titkok nyomában, Családi empátia, Sebestyén hazatér) futtatja e polifonikus regény szólamait: Sebestyén szekszárdi gyermek- és ifjúkori élményei, a feleség, Erzsi szüleinek és rokonságának a kollektív büntetésből fakadó megpróbáltatásai (ezek a múlt legfontosabb regényelemei) egymásba rétegződnek az elbeszélő asszociatív tudatmozgása által vezérelten a harmadik és negyedik generáció jelen idejével, Sebestyén gyerekeinek és unokái