Új Dunatáj, 2003 (8. évfolyam, 1-4. szám)
2003 / 2. szám - Ujlaky István: Nagy Imre és Alexander Dubcek
56 Út Dunatáj • 2003 túnius tízezer embert távolítottak el munkahelyéről: így lettek egyetemi professzorokból, gyárigazgatókból, újságírókból kubikosok, kocsimosók, piaci árusok. Nagy Imre és néhány társa holttestéta börtön udvarán földelték el 1958-ban, majd pár évvel később kátránypapírba csavarva és dróttal átkötve vittékát a 301-es parcellába (mint ez az 1989-es exhumáláskor kiderült). Az újratemetésnek volt azonban még egy meglepő felfedezése. A holttesteket hason fekve temették el. Ez a magyar temetkezési hagyományban teljesen ismeretlen jelenség. A rejtélyre talán Mogyorósi Sándor néprajztudós hipotézise kínál megoldást. Mogyorósi kutatási területe a keleti szláv hagyomány. A szlávok azokat, akiknek természetfeletti erőt tulajdonítottak, hasra fektetve temették el. A jelenség pszichológiai mozgatója a bűntudat és a babonás félelem. Ezt a népi szokást a cári Oroszországtól átvette a Szovjetunió is: a koncepciós perek áldozatait temették el hason fekve (noha valószínűleg a babonás „magyarázatban” már senki sem hitt). Magyarország, mint az ötvenes években annyi mindent, a koncepciós perek koreográfiáját is átvette a Szovjetuniótól, ideértve a hason fekve temetést is. A „bűnös” holtában való megalázása politikai célszerűséggel kapcsolódott össze: a sírok jeltelenek, hogyne válhassanak politikai zarándokhellyé. Csehszlovákiában is találkozunk hasonlóval: Palack és Smrkovsky hontestét a politikai rendőrség eltüntette a temetőből. 16. Nagy Imre valójában az 1956-os forradalom előtti hónapokban és a szovjet intervenciót követő hónapokban volt az egész nemzet által elfogadott és támogatott legitim politikus. Életpályáját kivégzése, „... halála ruházta fel különleges, sajátos értelemmel” s a nyugati közvélemény előtt is kivégzése által lett a szovjetellenes szabadságküzdelem tragikusan megcsalatott alakja - mondja róla Rainer M. János. Nagy Imre, akárcsak Dubcek, a rendszerváltás idején vált egy rövid időre újra szimbolikus figurává. Kelet-Közép-Európában a politikai küzdelmeket gyakorta a történelem terepén vívják meg - ennek váltak eszközévé esszénk hősei is; Dubcek tudtával és beleegyezésével, Nagy Imre természetesen posztumusz, és vélhetőleg akarata ellenére. Rövidesen kiderült azonban, hogy tartósan egyikük sem válhat a napi politikai küzdelem zászlajává - merthogy mindketten kommunisták voltak, és mindketten demokratikus szocializmust akartak. Különösen a politikai jobboldal került nehéz helyzetbe. Hiszen egyrészről 1956 és vértanúi kiváló példaként szolgáltak „a kommunizmus” leleplezésére, másrészt azonban Nagy Imre életműve politikailag folytathatatlannak bizonyult, és lehetetlennek tűnt a szembenézés azzal a ténnyel is, hogy 1956-ban Magyarországon nem volt demokratikus jobboldal. A mérsékelt jobboldal sohasem csinál forradalmat: a jobbközép konzervál,
